Merülvén húzza...

Merülvén húzza vonalban erejét a nap,

fénylik ég, barnásul a pudva rothadása,

kavicsot hord a szél, fiai szertefutnak,

s csuklik szöges fedele az ősi avarnak,

 

meghalt a mítosz, odalett a véres átok,

a sötét még vissza-visszanéz, hogy elhordja,

mit a lég hagyott, döngölő sárnak, piszoknak

és máris ásít a táj torka, hogy belátni;

 

mi minden nincsen itt, minek üdvös volna,

a gondos inas közel sem bárgyú szolga,

aki betűt és értelmét összehordja...

 

buvik sötét párnájából a látható,

kemény pihéjét hétköznapon porolva

s szétterül gátjain át a mindenható..