Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Még képzelem...
okeanus 2020. július 29. 20:47 olvasva: 151
még képzelem néha a bősz távolokon túlra,
hol a jó virágok sora áll vigyázzban jobbra,
hogy ujjad hegyén, rajta zsenge erezet rajza,
mint dombokat szánt a szél és barnalány hajadban,
még fűzödik egy-egy fakulva áruló álom,
s nem akar mást szegény, csak maradni észrevétlen -
úgy lehetek én, ismeretlen jövőddel felém,
kihagyva a sejthető búból, s az öncsalásból,
hogy aztán sírásod némán a bokorra szálljon,
hangtalan, árván; hogy jót teszel, pedig csak szánnál...
S indulsz a sétán magadnak, ösvényeken által,
hagyva okos könnyeidet hátra, hogy beleérj
a facsaró közönyt átkaroló barna sárba,
síró cseppként kúszva, fájón, végleg elmerülve...
Pedig, ha látnám, ahogy kacagva hangod átvág
a korlátozó sejtek ágbogas pusztulásán,
és örömöd fülem odújában elmerülten,
fejemben kiterjed a józanság fészkét dúlva,
vakok maradnánk a jövőnkön és a múltban...