Léted méla...

Léted méla, barnás bánatot ad,

Mit az eszem néha meg-megkapar,

S az alig érezhető langy melegben, 

Üde szellőd pihéivel eltakar.

 

Messze fénye átlát renye időkön,

Mindig maradón lelkem vakfoltja vagy,

S ködben osonok félő konokon,

Hogy nekem mindörökkön megmaradj.