Könnyeden...

könnyeden, ágakon ringnak terheink,
vékony levelek vastag árnyéka ez,
mi borzas fák törzsén barázdát keres
hogy arcunkon nyíljon ki a nyugalom,
 
bontatlan hajlaton fekve alhatom 
és híven, szádon, hogy mégis alkonyon
még vigyázón él,brokátos ágakon...
 
két kecses szív túl végsőn; újra gyenge 
félni egymást igyekszik gyengesége,
maguk lábához oldalt odaülvén,
hogy erejük fenségét megfeleljék...