Kongva zokogó...

Kongva zokogó ütemen

kopog penészes köveken, 

kirakott házamon a köd, 

hol lyuk a tető, és út nem vezet.

 

Unott lépteket kötöz most,

bennem a bősz nyugalom,

nyirkos, méla a közöny; 

sárral fullaszt arcomon.

 

Mint síron széphalom;

fakad bennem az öröm,

és vizes nyakamon

kiizzadt óhajom: 

 

Hűségtelen szavad 

sehová sem szalad, 

abból átkos vég hasad,

menne, de még nem halad.

 

Odvas takaró alól nézem

a vöröslő ködöket, s mint kő

lepereg; a kesernyés idő,

még védtelen, amíg éhezem.

 

Csorgó üregen,

barlang helyeken;

légüres vagyok,

kongó köveken.