okeanus blogja

Szerelem
okeanus•  2015. szeptember 18. 07:03

Mindenemben...

Mindenemben láttalak,

jött és ment a nap,

 

mindenben hallgattalak,

fönt is és alant,

 

karommal akartalak,

állva és hanyatt,

 

lelkemmel haraptalak -

dúsan és pőrén

 

csak nem mertem

bevallani.

okeanus•  2015. szeptember 12. 11:52

Ahogy

...ahogy

sirató görbül mécs fölött,

fegyenc gubbaszt a bór előtt,

rőzse tör néne ferde hátán,

ahogy

vén macska harca szégyenül

mócsing kolbásszá füstösül

igazt hazudik a bősz sátán

...ahogy 

sanda sár zsír helyett felgagyog,

féllábú fényes hányada ragyog, 

...ahogy

árnyas áhítat, mit kalitka átitat;

 

úgy vagyok 

és leszek, ott 

és épp úgy,

ahogy hagyod,

csak történek,

ha akarod,

és ahogy.


okeanus•  2015. szeptember 11. 21:55

Sajnálatos...

Vártalak.

Kormos lett az este vakhitű lelke,

és cudar, csupasz keblén kántált frissen mosott teste.

Hold-halvány irama óvatlanul, pihegve emelte,

vödréből virágzatára bús hitem dús harcait,

menny gödreiben fortyogó arcait...

Hiába. 

okeanus•  2015. szeptember 10. 20:07

A hajnal...

A hajnal cimpájára sejlő selymén

felcsókolta mosoly orcáját a nap,

és kiizzadta az éjszaka csendjét

alvón, a pára nedves szunnyadása.

Átlesvén egek habszínén 

fürkészve, kérkedőn;  

pisszenve, lesve; nőjön-e?

 

Fülledten indult a nap, és reménnyel:

Mert elgondoltalak...

okeanus•  2015. szeptember 9. 03:42

Léted méla...

Léted méla, barnás bánatot ad,

Mit az eszem néha meg-megkapar,

S az alig érezhető langy melegben, 

Üde szellőd pihéivel eltakar.

 

Messze fénye átlát renye időkön,

Mindig maradón lelkem vakfoltja vagy,

S ködben osonok félő konokon,

Hogy nekem mindörökkön megmaradj.