okeanus blogja

1.

Kubikóljuk halomba vágyaink,

talicskán toljuk kisded álmaink.

 

2.

Minket a halál tol,

ám így is hisszük;

hogy létünk másról szól,

nem a halálról...

 

3.

Állj meg hordár, munkád fog már,

és véges képzeted vonszol...

 

4. 

Benn, hol ész kolompol

a súlyos kolonctól

ez foszt meg;

 

5.

Fals az istent és a kegy: 

csak ember, deszka és szeg.

 

6.

Félő esdeklés présel,

és fortyogó hormon űz,

bősz ösztön vezérel,

és az úr nem ér el...

 

7.

És holott 

alig észleled, 

ellopott életed

sírva kérheted

ugyanott...

 

Homállyal leng a tavi pára,

alkonyát kitárja megint,

s gombtalan ingujjában járva,

a sötétség szárnyalása int..

Merengek veszteglőn

veszendő fátyladon, 

óráit cserzi az idő

ingó perceit az óra.

 

Fájdalom fut körbe

kerek szemmel szabott

lejtőn lépjük a mutatók

kéjesen kurta örömét.

 

Perc harca a mienk,

csak múlunk, mint a fagy,

amely soha fel nem 

engedend...

Mint igyekvő inas, az őszi nap,

utolszor unott, még felénk harap,

bár árvult árvaság emléke csak, 

mint a szépen szendergő gyerekarc,

ki nevetne még, de fáradtsága 

visszahúzza pihés párnáiba...

a tegnap ábrándjait űzi a pörge szél

ablakainkon körbe les, fülelve ragyog

és a holnap csengettyűző kelyhéről zenél

amelyről nárciszok mosolyából tudhatok...