okeanus blogja

"Rendjén úgy lett volna, hogy amikor

Madách Imre: Az aradi sírra

 Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
 Ki fényesen majd jutalmazni tud,
 Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
 Im sírotokra emlékkő se jut.

ahogy majszol a kifli míg eszem

s az eget lesem, a nyár peremén

a testem meg sovány, mint az ecet

s épülő lelkem is csak televény

 
és átfáz meleged bőrömön
a kopogó éhség a szájzár
s trágár fázós ez a méla rágás
míg remegésed ríva őrködöm
 
vétlen csibe tojást nem árul
és kufárkodni rest és tétlen
vétkében a sóvár vásár szégyen
ha szemében kára éhen zárul

"Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha! soha Árpád honát! "

/JA/

Soraim között megbújva,

mint árvát, ágyán nyúlva,

hagyott itt a szerelem,

s kergetett vissza a múltba,

hogy égre füstölgő, porzó

pernye sötét imámban

emelvén durva zokszó

s kócát tépi már a bánat...