Imbolygó pallón...

imbolygó pallón hívott az éjre

az alkony, ígérő ébredésre,

a sás levelével zörrent a szél,

ott éltünk földjén, ott éltünk vizén,

ahogy andalogtunk; te, meg én

 

és amint kiszürkültek a képek,

csillogással feküdtek a fények,

és partjukon hált, és izzott a vágy,

a holnapunk hunyt a víz közepén

hát beletáncoltunk; te, meg én

 

ábrándosan, egymáshoz szép közel,

szemeink helyén a homály jön el,

simuló igék ingó bókja int,

hőse új, hangja az ajkakon vén

ahogy üldögéltünk; te, meg én...

 

enyhe pír biccentett, meg ősi báj,

intve, hogy lelkünk érinti a táj,

szépség szaladt, bensőnkben felkavart,

és súgott a nád; lássunk át szemén 

hogy felérjük csodánk; te meg én...