Így...

féltőn szeretlek, ahogyan rendet az idő,

mint fésűt a kóc és míg barna hajad hívom,

mint hőt a havak, melegítem ajkaidat,

ám íveit feltöri a gáttörő magány,

és én érzem érzéseid érzékeimen

hiányod képlete kéri most valóm, 

s meri ájtatos szemed vödröcskéivel

hangtalan szakadozó valód és zenéd

hogy énekelhes még lelkednek övéivel