Holott vesztegel...

Holott vesztegel még az éj,

és kóbor, mély-sötét oson,

ám bagoly suhan, s a sötét

szösszenetei feketén

végzik zsenge dolgaikat...

Ám valahol mégis zajt csap

zaklatott nesz és kapkodás;

a csaló fény szűr villanást 

öblös, kormosult űrön át.

Énem világtalan figyel,

csillámló terheket cipel,

és érző érzékeivel

döfi e vaksi világot...