Hajnali órán...

elemel ahogy arcod egy-egy mozdulását lesem,

könnyed és mily sok nehéz emlék mozgatja álmaid,

hogy egyszerre van jelen az öröm és keserűség,

huncut kis cimpáid apró,sóhajos rezdülésén,

és hogy tör elő a harag, ha mégis megjelennek,

kidüllednek az erek nyakad lüktető útjain..

 

miért is vagy nyugtalan, álmod miért ilyen?

így éled összekeveredve élményeid jóvá,

tudom; hogy még élhetőbbek legyenek holnapjaid,...

és a semmibe nyúl kezed, - magamra is gondolok,

megfogva azt, és érzem a tenyér izzó munkáját,

izgalmát, amivel ezentúl simogatni tudsz csak,

 

hisz elmentek azok, akik valaha is bántottak,

mert csak azoknak érdemes végleg maradniuk, 

akikre nekünk is érző szükségünk van és lesz,

és akikről érezzük, hogy ezután is érdemes...

 

szorítasz,hívsz,kapaszkodsz, álmodban, - ahogy én is, 

egymás megbékélésében nyugalmat lelünk,

és tudom, ha magunkkal és múltunkkal élünk, 

akkor valami új és szép születik mibennünk....

 

megigazítom fejed alatt a kispárnát, 

és láthatóan jól esik a gondoskodás, 

finom mosoly fut át szádon, kis rezdülés, 

hogy jelezze, mégis jó és öröm élni, 

 

hisz az élet szerelem és ragaszkodás....

aludj hát oltalmam alatt, egyenletes, 

rebbenő, őszinte szusszanásaiddal,

melynek ritmusát akaratlan átveszem ...

Kedvesemnek