Hajnalban...

Hajnalban lesarlóz a gördülő hold

A kötöző, a mosolyi nap felosond,

Velük két marokszedő, két kisbolond

Nézésében sárgulón, mi aratók.

Csépeljük üdvös vetéseink,

Te a tiedét, és mi megmaradt

Majszolom a szálkás asztagon.

Kényszerű kévéim a csípő porban

kereszt halomba nyomulnak válladon,

S a hétköznapok renyhe piszkát

Szalmáink ropogó rostjai elisszák. 

És görnyedéseid a lapos

Szalagon forog, morog a traktoron,

Kérgesedő gondnak, kendőbe

csavart oknak, emlékeink tenyerén.

Vigyázva szálaim alól felnézek

Szememben üszkösödik a pernye,

Kívül belül hordott, tört magamon

Élénk mosolyod fennreked,

A rostával rezgő foltokon.

A vas akarat örök ráncában

Odahegesztődünk, mint két

megolvadt fémdarab,

vagy kiesünk a himbálódzó lyukakon.