Fény

okeanus•  2016. november 7. 21:30

sötétjeidből bizonytalanul, hajolt felém a fény,
tapogatott érzékeimen kíváncsiságaival
feketében szaladt, ujjain menekült,libbent, lehelt , 
és sugaraival áttáncolt ráncolt, rőt selymeimen,
 
most vasalt a múlt, reszkető energia visz odább, 
az örömig és tovább, hogy ne tétlen csodát várjak 
és mélán felismerést, hogy itthagyottan is vagyok 
és fakulón, szomjazó lángodtól fényed szomjazom...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ametist2016. november 20. 15:57

Jó vers nagyon!

Kicsikinga2016. november 12. 15:32

"most vasalt a múlt, "

Nagyon jó vers, és örülök, hogy a múlt ráncai, már kisimultak!

beam2016. november 8. 12:27

átérezhető sorok...nagyon meghatódttam...

Rozella2016. november 8. 12:05

"reszkető energia visz odább"

élet s halál közt, délibáb...
a halálhoz túl sok az élethez kevés,
tovább, tovább...

skary2016. november 8. 09:14

mindönki itthagyott

dreaming582016. november 8. 07:14

"itthagyottan is vagyok " - ezt a lgnehezebb felismerni (vagy inkább beismerni?)
A vers jó!