Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Fény
okeanus 2016. november 7. 21:30
sötétjeidből bizonytalanul, hajolt felém a fény,
tapogatott érzékeimen kíváncsiságaival
feketében szaladt, ujjain menekült,libbent, lehelt ,
és sugaraival áttáncolt ráncolt, rőt selymeimen,
most vasalt a múlt, reszkető energia visz odább,
az örömig és tovább, hogy ne tétlen csodát várjak
és mélán felismerést, hogy itthagyottan is vagyok
és fakulón, szomjazó lángodtól fényed szomjazom...
Ametist2016. november 20. 15:57
Jó vers nagyon!
Kicsikinga2016. november 12. 15:32
"most vasalt a múlt, "
Nagyon jó vers, és örülök, hogy a múlt ráncai, már kisimultak!
beam2016. november 8. 12:27
átérezhető sorok...nagyon meghatódttam...
Rozella2016. november 8. 12:05
"reszkető energia visz odább"
élet s halál közt, délibáb...
a halálhoz túl sok az élethez kevés,
tovább, tovább...
skary2016. november 8. 09:14
mindönki itthagyott
dreaming582016. november 8. 07:14
"itthagyottan is vagyok " - ezt a lgnehezebb felismerni (vagy inkább beismerni?)
A vers jó!