Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
És még képzelem...
okeanus 2018. december 7. 22:20
még képzelem néha
a bősz távolokon túlra, hol a jó virágok állnak vigyázzban kurta sorra, hogy ujjad hegyének rajza, amint dombokat szánt a szél és barnalány hajadban,még fűzödik egy-egy fakulva áruló álom,s nem akar mást szegény, csak maradni észrevétlen - úgy lehetek én, ismeretlen jövőddel felém,kihagyva a sejthető búból, s az öncsalásból,hogy aztán sírásod némán a bokorra szálljon, hivén, hogy jót teszel,pedig csak szánnál... S indulsz a sétán magadnak, ösvényeken által,okos könnyeidnek háttal, hogy elérj a facsaró közönyt átkaroló barna sárba,síró cseppként kúszva, fájón, végleg elmerülve... Pedig, ha látnám, ahogy hangod átvága korlátozó sejtek ág-bogas pusztulásán,és örömöd fülem odújában elmerülten,fejemben kiterjed a józanság fészkét dúlva,vakok maradnánk a jövőnkön és a múltban...miriam2019. szeptember 21. 14:34
...nagyon megérintett...
Rozella2018. december 8. 22:12
Sokszor elolvastam, megmozgatta a képzeletem, pedig szomorú hangulatot hoz, talán a múltból, és a lemondást érzem ki inkább belőle..
A "pedig ha látnám... és a vakok maradnánk" közötti utolsó soraid furcsa összefüggésről mesélnek... persze tudom, egy jó vers kb 30 %-át mindig az olvasó teszi/érzi/ gondolja hozzá... hogy száz százalékos lehessen...
Törölt tag2018. december 8. 11:13
Törölt hozzászólás.
Bugattika2018. december 8. 10:28
… képzelődni nem igazán jó dolog, mert hirtelen átválthat a valóságba! Elgondolkodtatók soraid!
skary2018. december 8. 06:29
az utak visznek...és ki tudhatja az ő szándékukat