Enyhet adó...

Mély enyhét adó álmát kéri már szemed,

de kósza pírtól arcod még meg-megremeg,

s halk zizzenéssel elmédben még feldereng

a kora délután, hol szépek a rózsák,

még szebbek a fák, s üdébbek a violák...

 

nyugovóbb e kerti kép az érintés rezgéseinél,

mit vágyó sóhajom válladon, ajkam nyakadon ígér,

ámde édesen sanyargó a mozdulás, ha halovány...

 

és csupán illó a fény, imbolygó, sovány,

amely tömött lombú platán alatt elér,

ha melletted simulva kedvesed kísér...

 

hiszen össze percek hordják arcod mosolyát,

békés pihentetőül ők lesik készülő,

tolongó álmok tipegő ugrándozását,

hogy keccsel rásimíthassák hóbortjaikat

szemedre, s takaratlan, szép ikonjukat..