Egyre sötétebben...

Egyre sötétebben...
 
Mélyperselyébe hajigálja már leölt
fényét az est, s a nappal teste hiába
leste sóvárgón,győzésre áll a sötét.
 
Dunyhák hűvösén kél; mi szunnyad,
s kuvik szól, de tudja; bolondtól
mást vár a határ, hát surranva
tompa szárnyalásán illan.
 
Rétre ért a Hold, és három bika szólt,
hogy háreme szavaikra mint oszolt.
Tarlóban áll a pernye, hamva süpped,
dőre kalásza láz-halálba dülled.
 
Nézd csak, a tegnap rakja fészkét
és hősies vizeket éget....
Bőszen, sötétlőn áll a nemzet,
fejében bamba borjú béget
és jobbak a vak denevérek.
 
De hiába; enni is kérnek,
híg szakács híg lapátot lóbál
kongnak a kongó véredények.
 
Hogy már üdvös kényszerűség támadt,
átjárni szerte-szét lakott házat,
illik, mint szorongásra a bánat...
 
Felégetem szűk hazámat
kikövezem, vérző számat
teérted, magamért, -
mint rőzsét a kályha,
ha néném hazaért!