Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A vég adománya
okeanus• 2021. november 4. 11:33 • olvasva: 125
Nem az akarás állított meg;
a részvét udvarnyi hallgatása,
nem a csend-jel, a gyász küszöbén,
nem a látomás barna asszonya,
az elsajnáló önringatás ...
a cirkáló fagy, a metsző csend volt az,
s talpig hűlt jajongó zsigereimbe
belekergetett, szétnőt és kizárt
az elporladók égő keserve...
az élettől tovamozdult lelkek
különös hallgatása ez;
a ravatalt sártorozó homály...
skary2021. november 5. 07:50
a csönd ölel
és pára köd
ez az a hely
az örököd
Rozella2021. november 4. 19:54
Milyen furcsa is tud lenni egy ravatal, ami olyan átkozottul, valóságosan közel, és mégis végtelenül távol van tőlünk már, mert az a sátor elfedi az "élettől tovamozdult lelket"... megindító, mély vers.
Krisztinka2021. november 4. 18:44
Engem rendesen meglelt a hideg…fájós és mégis szép..benyom egyet az embernek oda, ahol azt hiszem a lélek lakik.
szétnőtt