keserves szerelem

Mint villám,

mely az égen cikázik

önmagát mutogatva játszik,

itt-ott a felhők között

megjelenik,

villan egyet, 

majd ismét elveszik.

Úgy hasít a szerelem

is belém,

szívembe belevág,

majd elmúlik megint....

Szeretlek, ahogyan senkit sem eddig,szemedbe nevetek, egyedül csakis neked,

repdesek, mint kismadár, ha látlak,

szerelem nem túl hálás sorsa magára várat.

A szerelem lángol,a szeretet édes,

örök sugárzás, örök

élet, melyet Veled élek.

 

Lángoló gömb 

szórja sugarát

az őszi tájba,

majd a lombos fa

megrázza magát

sárguló ruháját 

lehántva.

Aranyló levélzápor

sebesen hull,

a szél az avart 

hegyekbe hordja,

Rád gondolok,

 Drága, szemem 

elhomályosul.

Tudom : tőlem 

távol vagy!

Lám elmém a múlt 

könyvét lapozza.

Kezem kezedet

fogja, s szorítja.

Édes élces hangod

kedves szavakat

simítgat fülembe,

szívem vadul 

kalimpál, te is hallod!

A gyengédség orcádra

édes csókját nyomta.

 

 

A szél megrázza a lombokat, a fa sárguló ruháját lehántja,

 

aranyló levélzápor hull,

 

s a fa alatt avar tornyosul.