Múlt ködében

Múlt ködében járok,

hol minden hideg,

 a jelenben álmodok,

 a jövőben hiszek.

Az élet egy pillanat,

mint a vonat, fut tova,

mint a vihar tarol,

az idő lett záloga.

A szerelem vad, új 

tüze éget, felkavar,

sellőcsókja negédes,

a tenger sós,  kiapad.

Szélkavarta lavina,

rázúdul a világra. 

Ha eljössz, szerelmem,

világom virágba borul,

a fák rügyeznek szépen,

szivem dobszót perget,

lelkem forróságban éghet,

szavad lágy selyme

rügyet fakaszt tényleg, s

reményt kelt végleg.

Szeretlek, s ez

így marad, kedves,

ameddig csak élek.