keserves szerelem

Múlt ködében járok,

hol minden hideg,

 a jelenben álmodok,

 a jövőben hiszek.

Az élet egy pillanat,

mint a vonat, fut tova,

mint a vihar tarol,

az idő lett záloga.

A szerelem vad, új 

tüze éget, felkavar,

sellőcsókja negédes,

a tenger sós,  kiapad.

Szélkavarta lavina,

rázúdul a világra. 

Ha eljössz, szerelmem,

világom virágba borul,

a fák rügyeznek szépen,

szivem dobszót perget,

lelkem forróságban éghet,

szavad lágy selyme

rügyet fakaszt tényleg, s

reményt kelt végleg.

Szeretlek, s ez

így marad, kedves,

ameddig csak élek.

Csótányok rágják

lelkem oduját.

Sivár napok, hát

hozzatok csodát!

Az, kire gondolok

gondoljon reám,

lelke lelkemhez 

símuljon a

végtelenen át!

Lélegzete egy legyen

 az enyémmel végre,

e csodás érzésnek

sose legyen vége. 

Szerelmünk virága 

rózsát teremjen,

köztünk örök

öszhangot teremtsen!

 

 

Virág szirmait hullajtja,

 

szomorúság szívét rágja,

 

forróság leveleit süti,

 

szárazság kizsigeli.

 

Szerelem virága elmúlik,

 

már sosem virul, szirma

 

újra és újra lehull.

 

 

 

Mint villám,

mely az égen cikázik

önmagát mutogatva játszik,

itt-ott a felhők között

megjelenik,

villan egyet, 

majd ismét elveszik.

Úgy hasít a szerelem

is belém,

szívembe belevág,

majd elmúlik megint....

Szeretlek, ahogyan senkit sem eddig,szemedbe nevetek, egyedül csakis neked,

repdesek, mint kismadár, ha látlak,

szerelem nem túl hálás sorsa magára várat.