Gyermekkori korhelységeim

lelektunder•  2019. március 29. 10:40

Gyermekkori korhelységeim

Itt az Újév! Mindenki koccintgatva, esetleg  sűrűn vedelve vagy csak
úgy iszogatva, vészeli át a Szilvesztert, és próbál másnap emlékezni mi is történt az éjszaka.....ez az a bizonyos "sárga földig" szindróma, ami másnap iszonyú fejfájással, hányással, szóval rosszulléttel jár. Hála gyermekkori alkoholimádatomnak, mára már kinőttem a vedelők sorából.
Akkor az elején kezdeném.
Az első találkozásom Mr. Alkohollal 2 éves koromban történt....tudom, most azt gondoljátok, hogy ilyen korban még nem illik randizni egy kislánynak.....de én már akkor is kíváncsi kis liba voltam.
Történt egyszer, hogy a nagyanyámék a nyitott "konyhaszekrényre", azaz a telázsira tettek, egy casinó rummal teli két decis poharat.
Akkor még ezt görcsoldóként használták, nem volt Meristin.....na, szóval nekem nem voltak görcseim de a lehetőség adva volt, ami mellett nem is mentem el.
Ebből a 2 deciből, hogy mennyit ihattam meg senki nem tudta, de a pohárban, már egy csepp sem volt....
Ez egy idő után nem is maradt észrevétlen ..... kis idő múlva kitört a ribillió, hogy ki itta meg a rumot, mert bizony üres volt a pohár, gazdája meg nem volt, hogy ki tette.
Mindenki tagadott, ment a perlekedés és az egymásra mutogatás.....majd egy idő után feltűnt nekik, hogy nem látnak a házban, elkezdték a keresésem, és megtaláltak az udvar egyik sarkában, aludtam mint a bunda.
Nagyanyámék akkor még nem is sejtették mitől.
Anyám felkapott a karjába és akkor érezte meg rajtam a rum szagát,  abban a pillanatban tudatosult benne, hogy a tettest tartja a karjaiban.
Nosza, nagy lett a riadalom, rögvest összecsődült a szomszédság, hogy meghányják, vessék a teendőket. Itassunk vele tejet, az közömbösíti az alkoholt, mondta az egyik, nem jó, mert megfulladhat, szólt a másik......nem volt mit tenni, beszóltak telefonon, hogy jöjjön ki az orvos, mert irtózatosan nagy a baj.
Pintér doktor nem jött ki, azt mondta, majd kialussza......hát én ki is aludtam, másnap délután ébredtem fel.
Addig viszont elég sűrűn voltak látogatóim, hogy megbizonyosodjanak a lélek odabent van-e még vagy talán, már az is kereket oldott ijedtében?
Azt hiszem, hogy akkor nagyon sok agysejtem pusztult el, így utólagosan morfondírozva, arra a következtetésre jutottam, megvan az oka, miért nincs Dr a nevem előtt....azok az elpusztult agysejtek hiányoztak hozzá. :-)
Így mesélték a szüleim.....
Ám, úgy látszik nagyon bejött nekem később is, mert  arra már én is emlékszem , lehettem olyan öt-hat éves ,hogy az apám pálinkájára is sűrűn szemet vetettem.
Nem átallottam mesterkedéseimet bevetni egy korty páleszért, pont úgy mint egy vén alkesz.
Mellettünk egy vegyesbolt volt, amiben volt söntés rész meg ahol egy kis ablakon át, élelmiszert lehetett vásárolni. Mivel én, egy nagy állami gazdaságban nőttem fel, ott sok volt a munkás még messziről is jártak oda dolgozni, munkásszálló is volt, a söntést mindig támasztották emberek.
Apámat gyakran meghívták egy-egy pohárka pálinkára,  ment a beszélgetés, amolyan könyökölve a söntéspulton....olyankor apám mögé lopóztam, és mindig lekortyintottam belőle egy adagot, így vigyázva apám nehogy túllépje a józanság határát.....
Néha, nem mondom, elvetettem a sulykot, és itt is volt időnként ciriburi, mert apám bizton állította, hogy Ő nem ivott belőle, a pohár meg félig van, tehát a kocsmáros igen szűken mérte, pedig ő az apám egyik legjobb barátja volt. Ez ment hónapokon keresztül...nagyon jól éltem....így, utólagosan arra gondolok, minden zseninek vannak korszakai, mint pl. Picasso Kék korszaka, nekem zsenialitás nélküli "Páleszmámor" korszakom volt.
Hiába no! Nem vagyunk egyformák!
Sajnos ez a "nedű", olyan volt az első perctől kezdve számomra, mintha vizet ittam volna. Hála apám agitálós munkálkodásának, ott bizony inni kellett az áldomást, ha sikerült megértetni a kulákkal, miért is lesz az neki jó, ha az államnak adja át a földjét.
Az országot járva, a végén a génjeibe ivódott az alkohol, amit úgy látszik rám testált....ez volt az egyetlen, amit örököltem, de már ezt az örökséget is elherdáltam, felnőtt koromra nem maradt belőle semmi.
Ettől eltekintve, csodálkoztam mitől vág némelyik pofát ha lekapja a felest....ekkor még nem is sejtettem, hogy ennek a mámornak hamarosan vége lesz, nem vettem észre, hogy fejem felett sötét felhők gyülekeznek.
Nemhiába tartja a mondás úgy: Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.
Történt egyszer, hogy az egyik fizetésnél, túlcsordult a "teherbírásom".
Még most is emlékszem, amikor először és utoljára fordult velem elő, hogy azt éreztem , szédülök és pokolian rosszul érzem magam és lehet , hogy még ma meghalok. Borzasztóan megijedtem az ismeretlen érzéstől és hogy nehogy elájuljak , beálltam a bolt ajtaja, és a fal közé,így tartva magam, különben ott vágódtam volna el, mint egy krumplis zsák.
Igencsak sűrűn imádkoztam, kértem a felettem lévőt......kímélje meg az életem, többet nem iszok, ígérem Jóistenem, soha, soha többet.....nem nagyon bíztam a segítségében, mert apám ateista volt, és aszerint nevelt minket....de egy próbálkozást megért.
Igaz, azt nem tudom, hogy először volt párttitkár, aztán ateista vagy már eleve fordítva, ilyen "komoly" dologról nem beszélgettem vele....amikor egy kicsit összeszedtem magam, elindultam a tanya belseje felé, még ma is emlékszem...
Délután volt és jó meleg, olyan 5-6 körül lehetett. Szóval elindultam és egy rokonom udvarán a tyúkólba bújtam be. Mit bújtam!....menekültem....gondoltam, ott nem keresnek, persze az utat végig hánytam, a tyúkól sem maradt szüzen.....
Ott az ól félhomályában, ökörszemnyi könnyeket pergetve , taknyos orral búcsúztam a szeretteimtől, felkészültem a halálra........a nagy készülődésben aztán rendesen elbóbiskolhattam, mert amikor felébredtem, öreg volt már az este, de a hányás megtette a magáét.
Az italtól, a tyúkszar és hányás szagától kicsit kábán indultam haza, a lábam még remegett a megpróbáltatásoktól.
Sejtésem sem volt arról, hogy az igazi megpróbáltatás, akkor következik ha haza érek.....anyámban nem is csalódtam.
Rögvest számon kértek, hol voltam ennyi ideig.......na, ekkor anyámnak a vesszővel nagyon hamar sikerült teljesen kijózanítania.
Azóta sem tudok ránézni a pálinkára, bár még egyszer találkoztam vele, persze az sem volt egy szerencsés találkozás de haladjunk szépen sorjában......
Az ominózus eset után, kerültem a pokol eme gonosz nedűjét.....aztán jött a középiskola.....próbáltam "nagylánykodni" és a többiekkel együtt sutyiban iszogatni, elszívni egy-két cigit.....mondom próbáltam.....de a gyomrom nem vette be a likőrt , hála, olyan gyomorgörcsöm volt tőle, hogy majd kinyuvasztott....
Sehogy sem sikerült visszaállnom a régi pályára. Szégyelltem is rendesen a gyenge jellemem, hogy képtelen vagyok a kor ifjúkori szokásainak megfelelni, és csak bámultam tátott szájjal, hogy némelyek mire képesek. Ijedten figyeltem mert attól féltem, hogy még a féldecis üveg is lecsúszik a torkukon..
A cigi sem jött be, rosszul voltam, hogy órákig a számban éreztem a nikotin ízét.
Akkor lettem volna igazán menő csaj, ha simán tüdőre szívom.
Isten a tanúm, hogy én megpróbáltam azt is!
Mindent, értitek?
Mindent megtettem, hogy ne lógjak ki a sorból, de miután azt hittem szétszakad a tüdőm, és nekem elég volt az a két darab tüdő, egy darabbal sem kellett több, így feladtam..... ha belegondolok, hogy az akkori Kossuthot meg a Munkást is kipróbáltam, a pofám leszakad a szégyentől....

Aztán most jön az utolsó felvonás.
Egyszer illetve mindig megszenvedtem a foghúzást, az első foghúzásom után állatira rosszul voltam, sokáig vérzett a helye és sok vért nyeltem....anyám biztatott, igyak pálinkát, és rendbe jön a gyomrom, fertőtlenítsem vele a sebet is....kicsit vonakodva, de megtettem, úgy néztem rá, mint egy ördögtől való dologra..már a látványától is rosszul voltam.......ám nagyon fájt a helye, és bevettem egy fájdalomcsillapítót is. Na, ez kiütött....mivel nem ittam és fájdalomcsillapítókat sem kellett bevenni addig, nem tudtam a kölcsönhatásukról......egyszer csak azt vettem észre, tágul a világ, aztán meg összemegy, és egyszer meg semmi kép csak hang.....és jött megint az imádkozás és fogadkozás......és nem is néztem rá vagy 30 évig....ma már megtudok inni egy pohár bort nagy ritkán....de ez így van jól!
Nekem sosem kellett ital, hogy jól érezzem magam és a bánatomat sem kellett abba fojtanom.
Szóval az eseteimből a tanulság, hogy már gyermekkorban le kell szokni az alkoholról, hogy ne felnőtt korban váljunk a rabjává!:-) :-)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kicsisara2019. március 31. 10:32

@lelektunder: :D

lelektunder2019. március 31. 08:09

@Mamamaci40:

Köszönöm Emőke, hogy időt szakítottál az olvasására!

Mamamaci402019. március 30. 19:11

Jó írás nagyon!

lelektunder2019. március 30. 14:47

Köszönöm Miklós, hogy olvastad! :-)

lelektunder2019. március 30. 14:46

Köszi kedves Sára!
Örülök, hogy vidámmá tettem néhány pillanatod!
Józanul írtam! :-)

Mikijozsa2019. március 29. 19:27

ezt a történetet nagy örömmel olvastam el, annyira jó, csak gratulálni tudok, üdv szeretettel

kicsisara2019. március 29. 15:12

Szia! Szét röhögtem magam.. :) nagyon tetszik! :)