LélekTér-Oláh Timi

Az Ego Árnyéka

Az Ego szól: „Én vagyok a minden,

Nélkülem semmi nem létezik itt benn.”

De álarca mögött csak félelem él,

S a végtelen csendben semmivé lesz.

Korlátaink falát magunk húzzuk fel,

Álmokból építjük, s hisszük: ez kell.

De a falakon túl a világ szabad,

A lélek ott szárnyal, hol nincs harag.

Az ego lánc, mi földre szegez,

Szívünkbe súgja: „Ne engedj, ne eressz!”

De ha elengedjük, a fény betör,

S az élet zenéje mindent betölt.

Hát hagyd az egót – hadd hulljon le rólad,

Légy tiszta folyó, mely partot moshat.

A korlátok közt csak árnyék az élet,

De ha átlépsz rajtuk vár rád az igazi léted!

LélekTér c. könyvemből

Két világ küszöbén lépkedek,

Leesni félek, de maradni sem lehet.

Két világ küszöbén árnyék és fény táncol szelíden,

Még nem merek ugrani, de szeretnék már elmenni innen.

Két világ közt szakadék nyílik, s mögöttem zárul a tér,

Bolond vagyok nem bátor,

Mert szívem fél.

Ott lent a mélyben, türkiz fényben

Nyílik egy új világ,

S tárul egy végtelen erő,

Érzed valamit kivált.

Nézed a mélység csodás fényét,

És tudod ez a kereszted,

De görcsösen kapaszkodsz a mába,

És el nem ereszted.

Árnyék követ magányos házak falán,

A múlt elmúlt s a jövőm talány.

Nézz széjjel, mindenhol vannak jelek!

Javadra fordíthatod ha felismered!

Az utazás mindig sokkal izgalmasabb,

Mint maga az út,

Mert az utazás során tájakat látsz,

Élményeket gyűjtesz,

De az út maga, az csak egy vonal A-B-be

Egy távolság, semmi több, a starttól a célig!

Elmúli minden, semmi sem örök,

A szív is megáll majd, s többé nem pörög.

Elmúlik a nyár, a tavasz, ősz s a tél,

Lehull a fákról az utolsó levél,

De ahogy elmúlik valami,

Valami visszatér, ez a körforgás

Mindenkit utolér.

Minden elenyészik, de majd jön valami más,

Hisz mindenben ott rejlik a megújulás.