LélekTér-Oláh Timi

Mint a folyó, olyan az élet. Hömpölyögve, sodorva, néha csendesen, néha vadul. Nézd csak, ott kanyarog, hol szelíden öleli a partot, hol dühösen rágja szikláinak szegélyét. Vajon miért ilyen? Miért nem lehet mindig nyugodt és egyenes? Talán mert az élet is ilyen: tele kanyarokkal, zátonyokkal, mély örvényekkel és kristálytiszta szakaszokkal. Ahogy a folyó tükrében meglátod magad, úgy pillantasz bele a saját lelkedbe is. A víz tiszta vagy zavaros – attól függ, mit hoztál magaddal. És ahogy a folyó mindig tovább halad, úgy sodor minket is az idő. Nem állhatunk meg, nem kapaszkodhatunk vissza a forráshoz. Csak előre van út. De mi van a mélyben? Ott rejtőzik minden titok. Az eltemetett álmok, az elfeledett emlékek, és az igazságok, melyeket nem mertünk kimondani. A folyó feneke tele van kavicsokkal – mindegyik egy történet. És mi? Mi csak úszunk rajta, néha meg-megállva egy szigeten, hogy kifújjuk magunkat. A folyó tanít minket élni. Elfogadni azt, hogy néha sodródunk. Megérteni, hogy minden kanyar mögött új táj vár ránk. És hinni abban, hogy végül elérjük a tengert – azt a végtelen nyugalmat, ahol minden csepp eggyé válik. Mint a folyó, olyan az élet. És mi vagyunk benne az utazók.

A döntéseink ereje

Az önismeret és változás erejéről

 „Elgondolkodtál már azon, hogy miért kapaszkodunk olyan görcsösen a múltunkba? Miért félünk elengedni azt, ami már nem szolgál minket? Talán azért, mert a változás ijesztő. Az ismeretlen mindig félelmetesebb, mint a megszokott fájdalom. De van egy pillanat, amikor rájössz: a boldogság nem kívülről érkezik, hanem belülről fakad. Nem másoktól kell várnunk, hogy betöltsék az űrt bennünk. Nekünk kell megtalálnunk azt a belső csendet, azt a nyugalmat, amelyben végre önmagunk lehetünk. A világ nem fog megállni érted. Nem fogja megvárni, hogy készen állj. A sors kereke forog tovább, és neked kell eldöntened, hogy a középpontban maradsz-e, ahol béke van, vagy hagyod, hogy a perem szédítő forgása magával ragadjon. A választás mindig a tiéd. És igen, néha fájdalmas döntéseket kell hoznunk – elengedni embereket, helyzeteket, álmokat –, de ezek nélkül nincs fejlődés. Tudod, az igazi lelki társ nem az, aki tökéletesen illik hozzád. Nem az, aki minden vágyadat beteljesíti. Hanem az, aki tükröt tart eléd. Aki megmutatja, mi az, ami visszatart téged. És bár fájdalmas lehet szembenézni önmagaddal, ez az egyetlen út ahhoz, hogy igazán szabad légy. Mert a szabadság nem másoktól függ – csak tőled.”

Gondolatok futnak át agyamon. Néha cikáznak mint villámok vihar idején, néha útelágazáshoz érek s nem tudom , hogyan tovább. Maradjak vagy menjek. Néha patakokban folynak a könnyeim a következő pillanatban meg szakadok a nevetéstől. Furcsa világot élünk, hangulatváltozások viharok és napsütés között ingázunk, s mégis valami hajt! Előre menj előre! Súgja egy belső hang és azt veszed észre, gondolataid szavakba öltöd, amik a papíron landolnak majd oldalakká s később könyvvé formálódnak. Így születik valami új s rájössz a sok vihar után, hogy teremtettél. Egy lenyomatot magad után az utókornak. S már máshogy látsz mindent. A napos oldalról.

Hiszek magamban. Hiszem, hogy minden fejben dől el. Hiszem, hogy az ember ereje nem csak a fizikai képességeiben rejlik, hanem abban is, ahogyan gondolkodik, ahogyan látja önmagát és a világot. Minden döntés, minden érzés, minden cselekedet először a fejünkben születik meg. Ezért hiszem, hogy ha képesek vagyunk irányítani a gondolatainkat, képesek vagyunk irányítani az életünket is. Elítélek minden bántalmazó viselkedést. Nem csak a fizikai erőszakot, hanem a mentális és verbális bántalmazást is. A szavaknak ereje van. Egyetlen mondat képes összetörni valakit, és egyetlen mondat képes felemelni is. Ezért nem értem, miért választják sokan azt, hogy fájdalmat okoznak másoknak – akár tudatosan, akár tudattalanul. Miért rombolnak, amikor építhetnének? Miért választják a gyűlöletet, amikor szeretetet is adhatnának? Hiszem, hogy a világ jobbá alakítható. Hiszem, hogy az emberek képesek változni. Hogy mindenki képes arra, hogy felismerje: a bántás nem vezet sehova. Hogy mindenki képes megtanulni tisztelni másokat – nem csak a tetteikkel, hanem a szavaikkal és gondolataikkal is. Hiszem, hogy egy jobb világ nem utópia; egy jobb világ azzal kezdődik, hogy mi magunk változunk. Ezért én úgy döntöttem: hiszek magamban. Hiszek abban, hogy az én gondolataim számítanak. Hiszek abban, hogy az én szavaim hatással vannak másokra. És hiszek abban is, hogy ha én tiszteletet adok másoknak – ha szeretetet adok –, akkor ez visszatér hozzám. Mert minden fejben dől el. És ha én képes vagyok pozitívan gondolkodni és cselekedni, akkor talán másokat is inspirálhatok erre. A világ jobbá alakítása nem nagy tettekkel kezdődik; apró lépésekkel indul. Egy mosollyal. Egy kedves szóval. Egy őszinte öleléssel. Egy olyan döntéssel, amely azt mondja: “Ma nem bántok senkit.” És ez a döntés napról napra formálhat minket – és formálhatja a világot is. Hiszek magamban. Hiszem, hogy minden fejben dől el. És hiszem azt is, hogy együtt jobbá tehetjük ezt a világot – ha akarjuk.