LélekTér-Oláh Timi

Az alkotás vágya bennünk él míg élünk

Nyugalom száll ránk s a viharoktól sem félünk.

Toll kerül a kézbe és megelevenedik a papíron,

A történetemet magamból kiírom.

Ha látod olvasd el talán neked szól mit itt hagyok,

Ha akarod illeszed magadba, mint gyógyító puzzle darabot!

..."A lét nem csupán anyag és mozgás,

Hanem valami mélyebb, egy halk dobbanás.

Egy szikra talán az örök tűz mélyén,

Egy dallam, mely átsuhan az éj sötétjén.

Hallgasd meg a csendet! Ott rejlik benne:

A mindenség válasza – szívedbe rejtve....."

Részlet a könyvemből

Egy kávé mellett

Van valami különös abban a pillanatban, amikor egy csésze forró kávé gőzölgő aromája körbeölel. Mintha az idő megállna, és a világ minden zaja elcsendesülne. Egy kávé mellett nem csupán az ital ízét élvezzük, hanem valami mélyebbet: egy lehetőséget arra, hogy önmagunkkal találkozzunk.

Ahogy a csészét tartom, érzem a hőt, amely áthatol a porcelánon. Ez az apró melegség emlékeztet arra, hogy az életben is vannak ilyen pillanatok – apró, mégis jelentőségteljes érintések, amelyek felmelegítik a lelkünket. Vajon hányszor hagyjuk figyelmen kívül ezeket? Hányszor rohanunk el az élet apró csodái mellett anélkül, hogy észrevennénk őket?

A kávézás számomra rítus. Nem csak egy ital elfogyasztása, hanem egy szertartás, amely lehetőséget ad arra, hogy megálljak, és befelé figyeljek. Vajon milyen gondolatok zakatolnak most bennem? Milyen érzések próbálnak felszínre törni? Meghallgatom-e őket? Elfogadom-e magamat úgy, ahogy vagyok – tökéletlenül, hibákkal és vágyakkal teli emberként?

Ahogy kortyolok a kávéból, eszembe jutnak a kérdések, amelyek gyakran elkerülnek minket a mindennapok zajában.

 Miért vagyok itt? Mi az én utam? Talán a válaszokat nem találom meg ma délután, de az is lehet, hogy nem is kell megtalálni őket. Néha elég csak kérdezni, elég csak jelen lenni.

A kávé fekete mélysége olyan, mint az élet rejtélyei. Néha keserű, néha édes – attól függően, hogyan ízesítjük. És talán éppen ez a titka: mi magunk döntjük el, milyen ízt adunk neki. Vajon képesek vagyunk-e elfogadni a keserűséget is anélkül, hogy elveszítenénk az édes pillanatok iránti hálát?

Egy kávé mellett ülve rádöbbenek: minden korty egy emlékeztető arra, hogy az élet nem tökéletes. De talán nem is kell annak lennie. Az igazi szépség abban rejlik, hogy képesek vagyunk értékelni azt, ami van – a jó és rossz pillanatokat egyaránt.

Ahogy leteszem a csészét, érzem magamban a csendet. Nem azt a csendet, amely üres és hideg, hanem azt, amely békét hoz. Egy kávé mellett talán nem oldódnak meg az élet nagy kérdései, de valami mégis történik: közelebb kerülök önmagamhoz. És talán ez éppen elég.

Egy spirituális könyv születése

Tudod, egy spirituális könyv nem egyszerűen szavak gyűjteménye. Nem csak betűk egymásutánja, nem egy történet, amit kitalálnak. Egy spirituális könyv… az valahogy máshonnan érkezik. Talán egy másik világból, talán a lélek legmélyebb zugából. Nem is tudom pontosan. De azt tudom, hogy amikor megszületik, az olyan, mint egy csendes forradalom. Először csak egy érzés. Egy halvány, alig észrevehető rezdülés a szívben. Mintha valaki halkan megszólítana. Nem szavakkal, hanem valami ősi nyelven, amit talán el is felejtettünk már. Egy kérdés formálódik benned: “Miért vagyok itt? Miért élek? Hogyan találhatok békét?” És ez a kérdés nem hagy nyugodni. Aztán jönnek a képek. Álomból vagy meditációból törnek elő – mintha valaki odafentről üzenne neked. Egy-egy gondolat, egy-egy jelenet, ami túlmutat a mindennapokon. És te csak figyelsz. Nem sietsz, nem erőlteted. Csak hagyod, hogy a szavak maguktól érkezzenek. Egy spirituális könyv sosem egyetlen ember műve. Nem én írom – én csak a közvetítő vagyok. Az univerzum suttogja a fülembe a mondatokat, és én leírom őket. Néha olyan érzés, mintha valaki más keze vezetné a tollat. Mintha maga az élet diktálná: “Ezt mondd el! Ezt add tovább!” És te nem tehetsz mást, csak engedelmeskedsz. De ne hidd, hogy ez könnyű! Mert amikor leülsz írni, először magadban kell rendet tenned. Szembenézni a félelmeiddel, az árnyékaiddal, és elengedni mindazt, ami nem szolgál már téged. Minden mondat egy tükör – először neked kell belenézned, mielőtt másoknak mutatnád meg. A könyv lassan formát ölt....

(részlet a könyvemből)