Életünk folyója

Mint a folyó, olyan az élet. Hömpölyögve, sodorva, néha csendesen, néha vadul. Nézd csak, ott kanyarog, hol szelíden öleli a partot, hol dühösen rágja szikláinak szegélyét. Vajon miért ilyen? Miért nem lehet mindig nyugodt és egyenes? Talán mert az élet is ilyen: tele kanyarokkal, zátonyokkal, mély örvényekkel és kristálytiszta szakaszokkal. Ahogy a folyó tükrében meglátod magad, úgy pillantasz bele a saját lelkedbe is. A víz tiszta vagy zavaros – attól függ, mit hoztál magaddal. És ahogy a folyó mindig tovább halad, úgy sodor minket is az idő. Nem állhatunk meg, nem kapaszkodhatunk vissza a forráshoz. Csak előre van út. De mi van a mélyben? Ott rejtőzik minden titok. Az eltemetett álmok, az elfeledett emlékek, és az igazságok, melyeket nem mertünk kimondani. A folyó feneke tele van kavicsokkal – mindegyik egy történet. És mi? Mi csak úszunk rajta, néha meg-megállva egy szigeten, hogy kifújjuk magunkat. A folyó tanít minket élni. Elfogadni azt, hogy néha sodródunk. Megérteni, hogy minden kanyar mögött új táj vár ránk. És hinni abban, hogy végül elérjük a tengert – azt a végtelen nyugalmat, ahol minden csepp eggyé válik. Mint a folyó, olyan az élet. És mi vagyunk benne az utazók.