Horváth Gabriella

Bűbáj

" Tűz tűzze forrjon mélyen"

Igét mormol a varázsló.

" A bűbáj örökké éljen "

S bódulttá válók a dalától.

Éneke duruzsló hatása felkér,

fel emel átjárja mindenem.

Szavai tartalma hozzám elér,

s már szárnyaló lepkeként létezem.

Dúdolom folyton, csendben,

bűbájos rövid dalát.

Örökre ott cseng fülemben,

a borzongó érzetű varázs.

Látható varázs minden,

szerteszét fényét szórja.

Bűbájban létezik létem,

dallamos mámorban maradva.

Világom szédítő gyönyör,

szememben szikrázó parázs.

Életem, élhető öröm,

benne él, az örök varázs.

H.G.M.  Gabóca...

2016.02.10.

Mi voltál nekem

Te voltál nekem a levegő,
 az élet s az éltető erő,
Lehettél volna a jövő,
s vágyaimban a nagy ő.

 Te voltál nekem a minden,
túl a mindenségen s hiten.
 Lehettél volna velem,
foghattad volna a kezem.
 
 Te voltál nekem a vágy,
Szemedben a tűz s a láng.
 Lehettél volna az áradat,
 s magával ragad az áramlat.

Te voltál nekem a lelkem,
 mindig ott éltél bennem.
 Lehettél volna közel,
hogy láthassam, létezel.

Te voltál nekem a feledés,
a bújtatott elfedés.
Lehettél volna a folyó,
mely vad s elsodró.

Te voltál nekem az álom,
hogy valóság legyen várom.
Te voltál nekem a végzetem,
a végtelenben a képletem.

Oly nagy csend van,
Melyet megtörni vétek,
Mindig ilyenkor
Elő jönnek az emlékek.
Oly fájon de édesen,
Támadják a szívet körül,
Rettentően mardossák,
A lelket kegyetlenül...

Hallom, odabent valami törtet,

Sietve, kifele jönne, egy történet.

Írom, megtörtént, létezett, éreztem.

Mert annó, úgy kért, s én értettem.

Lassan,szárnyak nőttek,

Letörtem ,de újra lettek.

Szárnyalva felrepültek,

Vissza fogtam,s földet értek.

Újra írom, vágyva,a történetet,

Álmom törlöm, mert kéregetett.

Nem kell semmi, ami ott hagy,

Félve álmodozni, ahogy megfagy.

Ébredezve, hálót tépve,

Elviselve, semmit kérve.

Álmot váltva,eltalálva,

Életképben,megtalálva.

Álom nélkül, éberen,

Álltam ott és megéltem.

Minden jót, úgy élveztem,

Az is elmúlt, s már kérhettem.

Jött az újban, sorsom kaptam,

Álmom ébredt, meg is kaptam.

Szárnyak nőttek, magasra löktek,

Együtt szálltak, egymásra vártak.

Újra épült ,új élet képük,

Ami szédült, de velük készült.

Lettek benne, csak érzelemben,

Álmodozva, már valós képben.

Meg történt,már elhitet,

Eljött értünk a történet,

Harcolni ellene,nem lehet,

Akarva azt ,már megihlet.

Álltam előtte , mint hitetlen,

Habzsoltam, mert éheztem.

Élte ő is, mint hitetlen,

Varázsom hatott, s én élveztem.

Bosszúnak vélte, mégis kérte.

Az érzelmet így is, repülve élte.

Szárnyalva élünk, magasra hágva,

Érzésben égünk, lángokban állva.

Tudatlan énünk,játszva sem félünk.

Vágyakban égünk, s az érzésben kérünk.

Egymással vagyunk,távol is érzünk,

Velünk a vágyunk, bennük élünk.

Együtt lélegzünk, együtt létezünk,

Együtt egymásért , hajtunk létezünk.

Ma még nekünk,egymásért szól,

Dobol ,tam-tamunk, vágyunk,mindenhol.

Történetünk, már kérem,

Mohon Írom , ahogy megélem.

Szeretve szeretnek,szeretek szeretve,

Úgy érezve,élvezve, mindent megélve.

H.G.M.  Gaboca

2017.01.04.

Miért nem tudom elmondani?

ami a szívemben van.

Miért nem érzi át azt ?

mit mondana neked a szó.

Miért nincsenek szavak ?

Szavak,mi kifejezne.

Mégsem lenne elég ahoz ,

Hogy szerelmem tükrözze.

Mégis oly hitetlen bennem a hit,

S csak visszhangja,

fülembe csengve hív.

S bár mondanám folyton ,

Kiejtve őket bármikor.

Hogy hitelt nyerjenek szavaim,

S a szívemből mi kiárad,

Azt  végre elhidd.

Ma eltölt az élet erőteljes érzése,

Mi karjaidba hajt fáradhatatlanul.

Kimondva a szavakat könnyedén,

Jelentőséggel bírniuk kéne többnyire

S míg éjjel rólad álmodom,

Nappal rímekbe az írásomba foglalom.

Hangtalanul a jövő képben,

szavaim előbb utóbb,utat vágnak.

Meg mutatva előtted lelkem,

Ahogy téged szolgálnak.

H.G.M. Gaboca

2017.01.24.