Horváth Gabriella

hgm-gaboca•  2017. február 21. 12:29

Bűbáj

Bűbáj


" Tűz tűzze forrjon mélyen"

Igét mormol a varázsló.

" A bűbáj örökké éljen "

S bódulttá válók a dalától.


Éneke duruzsló hatása felkér,

fel emel átjárja mindenem.

Szavai tartalma hozzám elér,

s már szárnyaló lepkeként létezem.


Dúdolom folyton, csendben,

bűbájos rövid dalát.

Örökre ott cseng fülemben,

a borzongó érzetű varázs.


Látható varázs minden,

szerteszét fényét szórja.

Bűbájban létezik létem,

dallamos mámorban maradva.


Világom szédítő gyönyör,

szememben szikrázó parázs.

Életem, élhető öröm,

benne él, az örök varázs.


H.G.M.  Gabóca...


2016.02.10.

hgm-gaboca•  2017. február 10. 17:01

Egy történet

Éreztem nyirkos ruháim súlyát,
 ahogy bőröm dörzsölték hűvösen,
a barlang levegőjének illatát ,
meleg kezek súlyát az ölelésben.

 Soha eddig ott nem jártam,
 igazából tudatomig el sem jutott,
az érzelem világban,
 milyen lehet ott.

 Abban ahogy a világ velem forgott,
szédülve lebegve, megfogott.
Egyetlen pillanat alatt, változott át,
lángá a szikrából terebélyesedve át.
 
Éreztem, ahogy majd el olvad mindenem.
 Akaratom ellenére köré fontam kezem,
 válaszul át ölelt, s úgy átkarolt,
mintha eggyé válna velem.

 Érintése birtokló, mint a tűz melege,
mintha  soha többé el nem engedne.
Sóhaj szerű hang fut körbe,elsodor az áramlat,
a borzongást a legkisebb zsigeremben is érezve.

Teljesen magával sodort,
 az ereimben vágtató vér lendülete,
 a súlytalanság szédítő érzete,
ahogy a vágy kéregette.

Keze a gerincemre siklott,
éreztem a tenyere nyomását.
Vele az érzést amit magával hozott,
benne azt, ahogy bennem minden lefagyott.

 Hajnalban, lassan kibontakozott az ölelésből,
a bennünket elkapó örvényből.
hol semmi fizikai esemény,
csak az érzelemben mi ott maradt az érintésből.

Olyan volt akkor, mintha megfosztottak volna,
 valami létfontosságú darabtól.
Talán a karomtól vagy lábamtól,
mintha elválasztottak volna az otthonomtól.

Mintha minden ezer darabra robbant volna szét.
Rám tört valami félelem ,az elmúlás,
a megtörtént esemény hirtelen megszűnése,
velle a pillanatoknak a megélése.

...Felnéztem rá csak mosolygott,
de nem láttam érzelmeit mint máskor,
 mintha nem is léteznének olyanok,
 csak szeme tükre ragyogott.
 
Egy pillanatig még érezhettem kegyeit,
s majd e varázslatos létből szó nélkül távozott.
Ami megmaradt,  az a hűvös reggel,
 mit be töltött a barlang világának szaga.
Mi azóta mit sem változott.

hgm-gaboca•  2017. február 10. 16:18

Mi voltál nekem?

Mi voltál nekem


Te voltál nekem a levegő,
 az élet s az éltető erő,
Lehettél volna a jövő,
s vágyaimban a nagy ő.

 Te voltál nekem a minden,
túl a mindenségen s hiten.
 Lehettél volna velem,
foghattad volna a kezem.
 
 Te voltál nekem a vágy,
Szemedben a tűz s a láng.
 Lehettél volna az áradat,
 s magával ragad az áramlat.

Te voltál nekem a lelkem,
 mindig ott éltél bennem.
 Lehettél volna közel,
hogy láthassam, létezel.

Te voltál nekem a feledés,
a bújtatott elfedés.
Lehettél volna a folyó,
mely vad s elsodró.

Te voltál nekem az álom,
hogy valóság legyen várom.
Te voltál nekem a végzetem,
a végtelenben a képletem.

hgm-gaboca•  2017. február 10. 16:05

Csend

Oly nagy csend van,
Melyet megtörni vétek,
Mindig ilyenkor
Elő jönnek az emlékek.
Oly fájon de édesen,
Támadják a szívet körül,
Rettentően mardossák,
A lelket kegyetlenül...

hgm-gaboca•  2017. február 3. 21:05

Történet

Hallom, odabent valami törtet,

Sietve, kifele jönne, egy történet.

Írom, megtörtént, létezett, éreztem.

Mert annó, úgy kért, s én értettem.




Lassan,szárnyak nőttek,

Letörtem ,de újra lettek.

Szárnyalva felrepültek,

Vissza fogtam,s földet értek.




Újra írom, vágyva,a történetet,

Álmom törlöm, mert kéregetett.

Nem kell semmi, ami ott hagy,

Félve álmodozni, ahogy megfagy.




Ébredezve, hálót tépve,

Elviselve, semmit kérve.

Álmot váltva,eltalálva,

Életképben,megtalálva.




Álom nélkül, éberen,

Álltam ott és megéltem.

Minden jót, úgy élveztem,

Az is elmúlt, s már kérhettem.




Jött az újban, sorsom kaptam,

Álmom ébredt, meg is kaptam.

Szárnyak nőttek, magasra löktek,

Együtt szálltak, egymásra vártak.




Újra épült ,új élet képük,

Ami szédült, de velük készült.

Lettek benne, csak érzelemben,

Álmodozva, már valós képben.




Meg történt,már elhitet,

Eljött értünk a történet,

Harcolni ellene,nem lehet,

Akarva azt ,már megihlet.


Álltam előtte , mint hitetlen,

Habzsoltam, mert éheztem.

Élte ő is, mint hitetlen,

Varázsom hatott, s én élveztem.




Bosszúnak vélte, mégis kérte.

Az érzelmet így is, repülve élte.

Szárnyalva élünk, magasra hágva,

Érzésben égünk, lángokban állva.




Tudatlan énünk,játszva sem félünk.

Vágyakban égünk, s az érzésben kérünk.

Egymással vagyunk,távol is érzünk,

Velünk a vágyunk, bennük élünk.




Együtt lélegzünk, együtt létezünk,

Együtt egymásért , hajtunk létezünk.

Ma még nekünk,egymásért szól,

Dobol ,tam-tamunk, vágyunk,mindenhol.




Történetünk, már kérem,

Mohon Írom , ahogy megélem.

Szeretve szeretnek,szeretek szeretve,

Úgy érezve,élvezve, mindent megélve.




H.G.M.  Gaboca


2017.01.04.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom