Versbe szőtt gondolatok

A kőtengerben
járok, de nem visz az ár
sehova tovább

Talán az utam,
mely egyenesbe mutat
már nincsen tovább

Eggyé válok én,
eggyé válok a kővel
s nem görgök tovább

Hullócsillagként járom a sötét eget
halvány fényem evilágban rekedt
Mint ahogy a gyertya fénye kihúny
Úgy lényem eltávozik, s kimúl

Csillag voltam, magányos vándor
ki ha megtalálsz a semmi közepén
el ne tűnjél úgy mint a kámfor
rakj össze poraimból jövevény

Ahogy jöttél akkor délután,
úgy szálltam én a szél útján
Mikor aznap te megérkeztél,
szememben angyallá lettél

Szépség a te neved angyalom,
reményt hozó szép csillagom
Ragyogsz az égen szüntelenül,
tekintetem csak rád feszül

Ringatózó szépség, a szerelem taván,
rám találsz-e még életem hajnalán?
Bizserget-e, átjárja-e testem egyszer,
cseresznyeszín ajkadnak hevülete?
 
Fátyolos angyal, a boldogság égboltján,
hozol-e még derűt borúra nyomván?
Simogat-e, kényeztet-e úgy valaha,
selymes testednek csókérzékeny karja?

Márványos tisztaságú szépség,
természetes emberből faragott
félénken nyíló vörös rózsa,
az összes szirma felém kavarog