legland blogja

Aki akar…

 

Aki szépet akar,

az az erdők csendjét csenje,

vérző szívüregébe.

Ki tenni jót akar,

az a szegényeknek adja,

mi a világnak drága,

s ha megtette, holnap se bánja.

 

Ki álmodni akar,

a tiszta hold alatt tegye,

s szívét ne hagyja zárva.

Ki szeretni akar,

tegye már ma,

s ne adjon mások szavára.

 

Aki jönni akar siessen,

aki menni, annak szívére,

a szeretet béklyót tegyen.

Adj még álmokat

 

Belehalnék, ha csillagok szikrázó zaja,
mint a távíró, szívembe több álmot,
többet nem kattogna.

 

Belehalnék, ha elhalna hangja,
ha rólad álmot,
csillagfényű szépet, világűr kéket, 
tengermély zöldet, soha nem adna. 

 

Belehalnék, ha csillagok zaja, 
mint a távíró, több jelet nem szikrázna,
ha süket lenne már nélküled 
és sötét minden éjszaka.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érted volna

 

Ha úgy loboghatna még szavam,

mint szeretők haja a vad viharban,

feketén, kéken.

 
Ha úgy szólhatna még,

mint az ekevas, mikor megreccsen,

a feltöretlen, szűz földben,

rettentő keményen.

 

Ha még háborgó tengerként üvölthetne,

mint mikor az teherhajókat,

szilánkká törve süllyeszt le,

a fekete mélybe.

 

Ha úgy loboghatna még,

mint rakéta után a tűzcsóva, 

mikor repíti terhét, ismeretlen messzeségbe,

lángolva, zúgva, az érted volna.

 

Ki mindennap belehalsz a szóba,

érted, Te hajnali, karcsú lány,

fekete ruhában, minden érted volna...

 

 

 

 

Kifestem újra a házat, hol laknak az istenek,
kifestem újra a szívemet, 
hol tiszta szavad megpihenhet, 
és ehetsz, ihatsz,
de nem csak vizet, s búzakenyeret.

Kifestem újra a házat, 
hol eddig a csend lakott, 
s úgy üvöltött,  
mint ketrecben a farkasok. 

 

Kifestem újra, hogy ha betérsz, 
múltamnak pora, jaja, baja,
szép szívedet ne sározza. 

 

Kifestem újra, hogy ha elfáradsz, 
megpihenj, ha fáznál, lángra találj. 
Most hívlak, mikor már tiszta,
gyere hozzám, gyere, kellj útra.

 

 

Ha fellázadok, arcomból kiégnek,

a hamis, mosoly arcok.

Ha fellázadok,

égre lobogó jajjal,

köszönök rád, utolsó hajnal.

 

 

Tüzet lopok a Napból,

a szívemet felgyújtom,

s lángoló vérem,

majd úgy ömlik ki,

mint olvadó acél a kohókból.

 

 

Majd reszketek, ha fellázadok,

mert irgalmatlan leszek,

hazug, szép magamhoz...