Talán ennyi

fenyőfám ágán köd ül

tűlevelein esőcseppek citeráznak

hallgatják a gyökerek

hogy a föld felett

hogy s mint vigad az élet

de holnap kivágom a fát

nem lesz több tánc

nem lesz több vigasság

mert kályhámban

kit megcsókol a láng

annak az ágnak

az a gyönyör lesz az első

mit érzett

s az utolsó is mi fájt

holnap kivágom a fát...

megperzselt múltamat

s majd száz szerelem sirat

mint szűzlány csókját

az elmulasztott kormos pillanat

de tudom hogy végül

a tüzek megőrzik s tovább viszik

mind ellobbant szírmaim

csókjaim színét s el is hiszik

ízét s szárnyai erejét

mert ha az idő gyöngye lepereg

az összetöri a szívemet

mint jégeső a rózsán

a lángoló vöröset

s ha majd kérdezed

mi volt ez az élet

semmi

talán csak vagy száz ének