Már nem tudom...

Hányszor mentünk át Budára,
már nem tudom,
hidak voltunk egymásnak,
a bánaton.


De nem csak éjjel, 
hanem nappal is,
hosszú fényű álmokon szerettünk,
s egymásra,


százszor ránevettünk,
mikor a Citadellán este,
a holdfény ölelte a szívünk.
S talpunk alatt a város,


feledni kezdte nappalát,
és a hidakban is aludni tért,
minden szegecs,
mi összetartja az íveket.


Hányszor mentünk át Budára,
nem tudom,
de már nem haragszom,
mert hosszú fényű álmokon,


minden este a Lánchíd előtt,
a kezeidet újra megfogom...