legland blogja

Tegnap lemaradtam szemeidről,

de ma már vigyázok, s lesben állok,

ma már bebörtönzöm őket;

nem szökhetnek el: - kékjeid főleg!

Szívemre rácsot verek,

nem szökhetnek el belőle, nem a szemeid,

mert fogjaim lesznek,

s benne a legszebb álmaid.

Szívemre rácsot verek,

szél suttogású keményet,

s akkor már nem szökhetsz el,

nem, ha már dalaimban is, örökké egy leszek veled!

Szívemre rácsot verek, éjfeketét,

rab akarok lenni, bűnhődni;

minden ellopott, s magamra költött,

drága, arany-ajkú csókodért.

Szívemre rácsot verek,

hogy ne szökhessenek be hozzá;

azok az írígy, mindig mezítlábas,

sáros arcú, minden szerelemben kétkedő;

örök-vén, szomorú percek.

az éj vasvillával forgatja a szívem

s úgy szorja belőle a szikrákat ki

mint zárlatos dinamóból a túlfeszültség

azt az egy vörösen izzó szerelmes szót...

ha begerjed ott az a sok vágyban tekergő rézdrót 

város vagy faluszél mindegy nekem

kopár táj őszi szél 

matyó vagy tót csak legyen ott

legyen sok csók  

mert addig forog már a szívem

csak még addig még meg nem akad a tengelye

és elpattanó ereiből 

el nem szívárog 

el nem az utolsó szerelem...

az utolsó szerelem minden kemény tüze

minden megfeszülő férfi ereje

de utoljára még megkérdezem magamtól 

vinnel e még kis kapudon menyasszonyi uszájt be

vinnél e 

aranyfényű napos verseket

vinnél e még valaki álmodó szemeibe

mondanád e még mondanád e valaki fülébe csendesen

mikor már a hold ezüstkaszája surrog az égén

jó éjszakát 

jó éjt szép kedvesem

késem élén a vér a sötétségé

harcoltam ellene az este

hétszer felém szúrt

szívemben mind a 77 álmomat kereste

késem élén a vér már megalvadt

majd ifjúságom szerteszét szakadt

álom rongyaival 

ha felébredtem majd letörlöm azt

késem élén a vér

holnap már érted fakad

s ha győztem csókjaiddal vigaszaltd meg

ugye megvigasztalod szép halottadat...

arcom megmarkolta a szél.....

de nem az Te voltál

egy régi emlék arról hogy élsz

szomorú szüret volt

learatva egy ifjú élet

de a meggyalázott autóban 

a magnó még szólt

Ricky Martin csak üvöltötte

Un Dos Tres Maria

a te dalod szólt

de már nem táncolhattál 

mert mint langyos eső áztatta a lábad

az arcodról lecsurgó vér

neked kinek az élet addig

vasvillával hányta eléd a szerencsét

ott és akkor valamiért azt mondta

elég elég

Un Dos Tres Maria táncolj még

a hold könnye csorogni kezdett

de már nem táncolhattál rá

ennyi járt ott és akkor

egy elrontott életért...

élj a mának 

ha a tegnapok fájnak

élj kenyéren és vizen

vezekelj 

aztán lopd el a koldusoktól 

még azt is ami nekik sincsen

élj a mának

de alamizsnát hiába is adsz 

hiába a kialudt tűznek

hiába fizetsz majd drága pénzeket

a délceg erdőknek hogy égjenek helyetted

neked kell odaadni neked mindened

még attól is többet

mint amennyi szenet a kohókba vetnek

azok a szorgos munkás kezek

hogy az ott szunnyadó fekete acélkígyók

egyszer csak vörösen izzva tekeregjenek

nekem kell odaadni neked a szívemet

mert a szerelem gyönyörű keresztjén

szászor megfeszített testemért

az ölelések piacán

már úgy sem adnál egy terciust sem

vagy ha igen még alkuképes lehet mellé

a csókom is és a érzéseim...................

szóval az életem