legland blogja

Mikor a Hold alatt ring az éj

az vagyok neked

ami sohasem lehetek a ...

Mikor a Hold alatt ring a magány

boldogtalan minden csók

mi nem röppen a szádra soha már

De a Hold alatt érted

még szenvedni is szép

megnyugvást ad

Mint süllyedő hajónak

utolsó útja végén

a puhán ölelelő mély...

Még hajadba kap

aranyló szép sugaraival a nap

de ez itt már az ősz

hát eljött hogy összekócolja 

nap mint nap nyár-ízű álmainkat

Rád kacagnom még könnyű

de mosolygásodból mindent elvenni

most oly nehéz mint a fák lombjairól

októberben majd a színeket elcsenni

Ez még itt az ősz de nem sokára tél lesz

s hideg hordái jeges zörgő ekéikkel

majd jönnek könyörtelen 

szívűnkbe bánatot szántani

Igen ez már itt az ősz

arcomba hűvös eső csap vagy valami más...

talán könnyed ázik át

a szél sodorta felhők szürke paplanán

De remélem még hajadba kap

aranyló szép sugaraival még egyszer....

s utoljára elhoz nekem

az a boldog tiszta nap

hogy rám terítse szeplőtlen ragyogásodat

Ma csak a csend igéz

de valahol már szinte hallom

hogy harci dobjait pergetve

jön felém a halálom 

ahogy jönni szokott

jön fekete démoni álmokon

De holnap még ölelj és nézz

vagy ki is foszthatsz újra

akjaimról minden bűnös csókot

sorra magadra húzva

arcomon akkor is ott marad még

az az egyetlen álca

Isten ártatlan arca

de holnap még ölelj és nézz

aztán engedj zuhannom

Majd ne kérdezd miért...

engedd hogy csak arra emlékezzem

ahogy jössz felém 

úgy mint egy sejtelmes álom

Jössz felém 

hófehér angyal szárnyakon...

Reményem olyan

és oly forró 

mint egy tóba hulló napsugár

ha ölelni akarja a szép habokat

mikor a kéklő víz dala felé

szerelmesen száll

Reményem verőfényesen szép

ha olyan csóktól lobog az ajkam

mitől az szerelemre ébred

s a szél elviszi díszes tüzét

a nap hajába lángoló éknek

Reményem oly szép volt

akár azon a titkos piros pecsétes estén

az a lány kinek ajka vér-vörös ívét

csókra emelte elém a vágy

hogy lobogó tüzével megégesse 

Elégesse a szám....

de reményem ne legyen soha szebb 

soha mint amilyen volt

reggel az ébredő nap arca

mikor első mosolyának fényét

szelíden szerelmesen nekem adta....

Harcmezőkön valahol hull a könny

csak engem szeress 

csak engem becézz most öröm

Ne keress mást szerelmesen forró szél

csak felém fújj

engem cifrázz ma

csak engem ékesíts napsugár...

De holnap már tovább adom

ha megkapok minden ékes őszi hangot

s aztán eltemetem

az összes kivérzett nyűtt dallamot

Pedig szívem tőletek lesz

mindig szebb és nehezebb

mint bokrok alatt a kopott kosarak

ha édes szamócával megtelnek