legland blogja

Szeretnék üvegből lenni,

tiszta és átlátható,

a nap fényében csillogó,

a csillagok fényében álmot szóró.

Látva dobbanna a szívem,

látszana a lelkem, a hitem.

Szeretnék üvegből lenni,

hogy ha bántanálak,

tudj, tudj  össze is törni!

Ma nagy a csönd

kék illatod örzöm

visszalépek

ingatag híd

döng a léptem

recseg a korhadt fa

holnap így nem jutok sehova

marad a ma

vállamon fogaid nyoma

üres a szoba

szép este volt, arcom a fáradt hold

rád gondolok és a kékről álmodok

hideg a szél, s ajtómon jeges eső kopog

meghozta ő, meg  a bánatot.

Ma összecsap az acél és a vér,

a szerelem a magánnyal,

a tűz a jéggel,

a vörös a feketével.

Szikra és tűzeső, minden méterért

megszakad a test, elhasad az agyvelő.

Vaskezű magány, acélpalotád ma 

szegecseire hullik szét, mert küzd a lét,

az akarás, szakít a vágy, a hinni tudás.

Hiszek és gyúlnak a tüzek, ha elesek

újra felkelek, hiszek és megyek.

Ma összecsap a múlt, a jövő, 

a tétlenség, a tenni akarás,

szikra és tűzeső, s vérből születik

a szebb jövő!

Szikra és  tűzeső, izzon az acél,

forrjon a vér, ne add fel,

küzdj meg, minden méterért!

Ma összecsap az acél és a vér,

s a győztes zászlók

majd azt hírdetik, aki szeret,

aki akar, csak az él!

Sötét van Istenem, gyújts fényt a szívemben,

ne vesszek el, miért születtem,

ha az út, min járok, nem vezet semerre.

Sötét van Istenem, gyújts fényt,

a szeretetet mit adsz, az vezessen előre.

Sötét van, s hideg, soha nem kértem kegyelmet,

csak engedd meg, hogy az úton, min járok,

célba érjek.

Ha hibáztam, vess érte a tűzbe. Bűneimet ródd fel,

égess el élve!

De ha élni hagysz, csak annyit engedj, arcom lehessen még

fényben, mert élni akarok, élni, szeretetben!

Építeni a becsületet,

követ, kőre rakva,

legyen olyan erős fal,

hogy a hazugság,

azt ne dönthesse le,

Soha, soha!