legland blogja

a  nap arany sugaraival játszik szemem előtt

de álomképed itt dereng

hangod suttogó búzakalásza, még fülemet cirógatja

ne menj még,

s arcod képe, mint  hegyek fénye, ha az éj ráborul

úgy halványul

ne menj még

de sötét vaskapuit a lét, rádzárta,

rád az ébredés

álom voltál, elmentél...

Szép fejed, s hajad fürtje Attila

édesanyád álmában azt símogatja

de nagy vonatkerekek zúznak, törnek

jaj nincs több versed

valaki eszét vette a kornak

mely elmondott mindennek

csak  nem jónak!

fiatal életed kínja

ha akkor tudjuk, hol jársz

imáink a síneket, a vonat elől

biztos az égbetaszítja!

de megölt a közöny, gazdagok zsírja

pöffeszkedő professzorok irígy hangja

akik nem ismerték a dalt: Mama!

ó kedves édesanyád, hogy sír, zokog

mikor legszebb versek dalnokát

szép fiát

e hűtlen haza földje befödte

s elvette tőle, az álmát!

bocsáss meg nekünk Attila

kik téged mindig szerettünk

mert verseiddel a szívünkbe

tudd, mindennap, az égre emelünk!

kiemelnénk a hideg sírból is

szívünk karácsonyán, hogy ott ülhess örökké

örökké, az Úr jobbján

s a mama, véres ruháidat csak mosta, mosta

de az nem kékítőt oldott az ég vizébe

hanem véred vörösét, azzal festett jelet,

azzal írta oda: Meghalt József Attila

de kérjük bocsáss meg, boccsáss meg nekünk, Attila!

Szerettelek volna szeretni,

Érezni, látni,

Te voltál az álmom,

A Hold az égen,

Ha felnéztem rá,

Arcodat láttam,

Te voltál az a fény,

A fényben.

Néma csillagok közt, ha jártam,

Éjszaka  magányban,

Vörös rózsa, csak rád,

Csak rád vártam!

Kicsiny remény lettél,

Mint csillagok fénye,

Eltévedt utazónak, egyetlen reménye.

Kerestelek, kutattalak,

De ebben a hatalmas óceánban,

Nem, nem találtalak!

Álmom elveszett, s néma hajnalokon,

Fájó szívem, magányban vérzett.

Ó, vörös rózsa, szerelmem,

Köszönöm neked, köszönöm a szép perceket,

Mit az egekben, a csillagok útját járva,

Veled tölthettem.

Vörös rózsa, örökké itt égsz,

Örökké a lelkemben!

Csendes lett a nyár

felhők mögött a Nap

szívemre ráncokat varr a múló idő

mennék még előre, de a jövő futóhomok

rálépek és semerre nem jutok

jó lenne felhők mögé bújni

az ég kékjével takarózni

csendes lett a nyár

szép szerelem folyó

te gazdag, bővízű ár

kiszáradt a medred

nincs már más benned, csak a sár

az ég kékjében szeretnék lenni

a vöröset felejteni, merre már a nyár

felhők mögött a Nap

s az őszi szél, majd jót nevet

mikor porba vet, egy megsárgúlt falevelet ...

legyél tűz ki megéget

út mi az egekbe elvezet

virág, mi illatával bódít

méz, mi édessé teszi az életet

dallam, zene a fűlben

álom egy gyönyörű kertben

sodró folyó, tenger ár, lágyan ringató

kis sziget, világítótorony

és az az őszinte mosoly,

mi megbízható, lékekgyógyító

legyél tűz mi megéget, 

nem baj, hogy fájni fognak a sebek

s legyél kéz, ki majd eltemet...