legland blogja
SzemélyesMegbocsátod -é?
Megbocsátod-é ?
(Dsida Jenő verse)
Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port hintettem égszínkék szemedbe?
Nap vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy leperzseltem hófehér karod?
Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy ingválladra tört levelet szórtam?
Fű vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?
Árny vagyok.
Megbocsátod-é ,
hogy véletlenűl arcodra vetődtem ?
Majd úgy jövök
búsan jövök hozzátok
de ne szeressetek, ne várjatok
hideg, fénytelen szemmel
elveszett életkegyelemmel
kis dobogással, kis tűzzel
majd halkan jövök
ne is tudjátok itt vagyok
reám csúful, ne kiálltsatok
ha szólnék ne halljátok
ha fáznék tüzet ne gyújtsatok
majd halkan jövök,
mint éjszaka egén a pirkadat
s csak ott leszek, kiégett arccal,
hitnélküli szavakkal
de ne vegyetek észre,
legyek csak, mint egy hideg kő
se szívvel, se akarattal
engem többet ne szeressetek, ne,
se szerelemmel, se szépszavakkal!
VÖRÖS DOBBANÁS
üssétek vas szívemet
hátha még, dobbana egyet
üssétek, vessen szikrát,
vöröset
gyúlna meg újra
s lobbantana új szerelmet
üssétek, izzana még
hátha még izzana, a mélyben,
az a kicsi szikra,
mi felhevítené újra, lángot szórva
s egy utolsó szerelemért,
hátha még
egy VÖRÖSET DOBBANA!
Álom voltál...
a nap arany sugaraival játszik szemem előtt
de álomképed itt dereng
hangod suttogó búzakalásza, még fülemet cirógatja
ne menj még,
s arcod képe, mint hegyek fénye, ha az éj ráborul
úgy halványul
ne menj még
de sötét vaskapuit a lét, rádzárta,
rád az ébredés
álom voltál, elmentél...
József Attila emlékére
Szép fejed, s hajad fürtje Attila
édesanyád álmában azt símogatja
de nagy vonatkerekek zúznak, törnek
jaj nincs több versed
valaki eszét vette a kornak
mely elmondott mindennek
csak nem jónak!
fiatal életed kínja
ha akkor tudjuk, hol jársz
imáink a síneket, a vonat elől
biztos az égbetaszítja!
de megölt a közöny, gazdagok zsírja
pöffeszkedő professzorok irígy hangja
akik nem ismerték a dalt: Mama!
ó kedves édesanyád, hogy sír, zokog
mikor legszebb versek dalnokát
szép fiát
e hűtlen haza földje befödte
s elvette tőle, az álmát!
bocsáss meg nekünk Attila
kik téged mindig szerettünk
mert verseiddel a szívünkbe
tudd, mindennap, az égre emelünk!
kiemelnénk a hideg sírból is
szívünk karácsonyán, hogy ott ülhess örökké
örökké, az Úr jobbján
s a mama, véres ruháidat csak mosta, mosta
de az nem kékítőt oldott az ég vizébe
hanem véred vörösét, azzal festett jelet,
azzal írta oda: Meghalt József Attila
de kérjük bocsáss meg, boccsáss meg nekünk, Attila!