legland blogja

Te távoli ismeretlen szerelem

Beragyogod mindennapjaim magány templomát

Sosem érte még ily meleg ezeket a hideg köveket

Halott márvány szívem, ereidben újra vérkering

Kinyílt a  százados öreg kapu, ömlik a fény

Megkondulnak a harangok,

Én zengeni, zúgni, szerelmesen csak érted akarok...

Én már csak Istent csodálom

Amint a felhőket fodrozza

S színeket fest az esti égboltra

Láthatatlan művész, ki örökké alkot

Nincs tőle nagyobb

Legnagyobb öröme még is az

Ha ember, te is adsz, egy kis színt a világnak

Építsünk katedrálist, a szeretet templomát

Mindenki jöjjön és adjon hitet,

Hogy a szeretet ereje felemeli a legnehezebb követ,

A gyenge is erős lesz, ha itt lesz köztetek.

A szeretet katedrálisa csak is tiszta lehet,

A legnehezebb kő, legyőzni önmagunkat, az lesz!

A szívünk vére, hitünk ereje köti össze,

A láthatatlan köveket  hatalmas fallá ,

Mely megvédi az életet.

Nekünk kell vinni a legnehezebbet,

Nekünk lenni a legerősebbnek, a gyengéket is segítve.

Magasra emelni a falakat, rakni, rakni.

Gyönyörű hittel emelni feljebb és feljebb,

Törni az égnek, hagy lássák a hitetlenek,

Mily erős vár is a mi Istenünk!

Ott fog állni a szeretet katedrálisa,

Fehéren és tisztán, és nem magától,

Hanem a szeretettől  ragyogván.

Égnek törő tornyai jelzik, akar az ember,

Akar más lenni.

A szeretet katedrálisa lehet az egyetlen vár,

Melynek falait nem döntheti le semmi,

Kapuit nem törheti be senki,

Akinek fegyver van kezében, mert a fegyver,

A Fényt le nem győzheti.

Építsük meg a katedrálist, a szeretet templomát,

Mindenki lássa, mint  törik meg rajta, a gonosz hatalma.

Nem döntheti le köveit senki és semmi,

Mert a hitben élők,

A katedrálist védők, ha meghalnak is a szent küzdelemben,

Újjá születnek újra és újra, mindig lesz ember,

Higgyétek el, aki kiáll majd a gonosz ellen,

Kiáll, szívében a szeretettel!

Ölelj meg, tépj szét szerelem,

Minek élnék, ha vörös tűzben már soha,

Soha nem égnék.

Égni, szenvedni, szemeidből tüzet lopni,

Hétfő, Kedd, mindre ráinteni.

A szavakat tűzből fonni,

És vörös lánggal az égre írni:

Szeretlek!

Érted élni, halál tőled sem félni.

Így szeretek és a világot így gyújtom fel,

Mikor szerelem tüzében élek,

S erőm is így fogy el.

De vihar nélkül a tűz sem perzsel,

Ölelj meg , égess el szerelem,

Mert  karjaid közt akarok elhamvadni,

El, szerelmem!

Álmodni egy szerelemről,

Csobogó patak partján,

Neved halkan suttogván.

Érezni a Napot  homlokomon,

Mintha Te csókolnál.

Érezni a Holdat szemeimen,

Mintha rólam álmodnál.

Álmodni a szerelemről,

A legszebb nőről,

A legszebb tűzről,

Mely neved szívembe égeti.

Örökre, hogy ne feledjem sohase,

Újjászületnem, élnem, minek,

Ha nekem nem leszel Te!

Gyémánt szemeidben,

Ébrednek álmaim.

Most már tudom,

Az életem eddig nem volt semmise,

Mert minek küzdöttem eddig,

Ha nekem nem leszel most, Te!

Te csillagok fénye,

Minden  magányéjszakám,

Egyetlen reménye.