legland blogja
SzemélyesAzok a kócos lányok....
ember vagyok bús és gyáva
mert én vagyok az
ki szíveket rajzolni nem mer másra
mint este a pillangók apró homlokára
nem mer tiszta házra koszos gyárra
templomok tornyain
a szélkakasok tollára
ember vagyok bús és gyáva
ki szerelmet vallani nem mer
még nem a szomszéd lánynak
egy rajta felejtett dús lángoló pillantásnak
a postáskisasszony szép hajának
a tanítónő kedves mosolyának
nem merek szerelmet vallani nem
csak megcsókolni százszor azt
azt aki árva
mert ember vagyok bús és gyáva
ember vagyok talán ki bús is és gyáva
de megmerek csókolni mindenkit
aki az éjszaka kapuin át eljön hozzám
úgy ahogy ablakomhoz szoktak nyáron
fénylő csóváikkal azok a kócos lányok
a legszebb hullócsillagok...
Kíváncsiság
Kíváncsi vagyok rád
hogy milyen a szemed
mikor pillantásod mély kútjából
drága kincseidet kifosztja a vágy
kíváncsi hogy tudsz e úgy szeretni
ahogy még soha senki más
Kíváncsi vagyok rád
mikor a csókos éjszakákat várod
milyen dallamokat dobol a szívverésed
mint a dübörgő lassan leomló falak
vagy mint mikor vassíneken
ha szaporán csattogva szalad a vonat...
Kíváncsi vagyok rád
hogy milyen forró lehet a szád
mikor ölünkben édes gyümölccsé érik a tett
s mekkora tenger mekkora óceán lehet a csended
mikor végtelen hosszan
a csókodba temetsz...
Kiváncsi vagyok rád
hogy mikor majd eldobsz
úgy fogsz e nézni rám
mint ahogy szokott a tenger a forró napra
akkor ha már az nem akarja
vágyódó hullámait apálykor
felemelni oda a kies sziklás partok
gyönyörű magasába
Azt hallottam rólad..
Azt hallattom hogy ami vagy
abban a nagy tűzben élni nem
csak halni szabad csak halni lehet
add meg nekem ezt a gyönyörű rettenetet
Azt hallottam rólad
hogy mikor csókolsz
a szemed fényesebben ragyog
mint mikor erdőkben a tűz
a fák száraz lombjába kap
Azt hallattom rólad
te vagy a legszebb
akit bűneiért
valaha is meggyóntatott egy pap
És most úgy érzem
te kellesz nekem mint bilincsnek a szabad kezem
kellesz hogy mikor majd megölnek a fegyverek
kezeidet sebeimre rátehesd
Mert úgy kellenél már
mint friss sírhantnak a virágok
úgy kellenél mint annak a fényesség
akit valaha is már átölelt
akár egy percre is a sötétség....
Milyen szép vagy...
Milyen szép vagy este
mikor nézed a holdat
ahogy várod
hogy az álmok színes csengettyűi
csilingelve hozzád szóljanak
Milyen szép vagy reggel
mikor kifésülöd hajadból
a csillagok fénylő ezüstös zaját
ami este a szép álmatlanoknak járt
Milyen szép vagy most
mikor ragyog a szemed
mert bízni hinni kell
mint a madaraknak ősszel
hogy elérik egyszer a déli meleg tengereket
Milyen szépek a zajos csöndjeid is
ahogy a könnyed pereg
pedig minden könnyed
egy rám sütött fájdalmas bélyeg
Milyen szépek azok az álmok
amelyekben felém azt kiálltod
figyelj itt vagyok
milyen szép mikor olvasok
és a könyvekből te szólsz hozzám
nem a sorok
Milyen szépek azok az álmok...imádom
de azért ébressz még fel
nem egy de száz édes csókkal
nehogy az ölelésed nélkül aludjak örökre el
Ébressz mint azt aki egy unalmas könyv fölé hajolva
a szemét ha csak egy-egy pillanatra is
már lecsukta...
de ma még te legyél a legszebb drágakő
halálom ócska és csúf koszorújába fonva
Ha még te holnap lennél
nem kell hogy ma bölcs legyek se költő
vagy utolsó elhagyott szerető
de akkor talán még az sem fájna
mikor majd a padlóra jutok
úgy mint radírod gumijáról szoktak
az elrontott rímek a görbe sorok....
Nem maradt...
enyém voltál... csak egy pecre
és már vitt is tovább a szél
mint egy könnyű falevelet
mit az erős ága elengedett
enyém voltál... csak egy percre
s még is azt akarom hogy maradj
de ne egy óráig vagy csak sokáig
maradj velem örökre
hisz fájsz
mert nélküled ez a nyár
csak álmokat fog kergettetni velem
míg lüktetni bír hűségesen
ez az én hűtlen szívem
....................................................
nem nem maradt helyed
leomlott szívem mindent eltemetett
nem nem hagytad itt a szemed
elvitted igéző tekinteted
nem hagytad itt az ajkad sem
amin annyi dal fakadt szállt
ahány harangütés az ég felé
kis templomunk tornyán át
nem maradt helyed nem
s még is mindent beborít betakar
utolsó itt maradt teled
nem nem hagytad itt a csókod
ami annyi tüzet lobbantott
ahányat szokott ősszel
a száraz avarba hulló izzó zsarátnok
nem nem maradt szívemben helyed
leomlott szép templomod
csak a kereszt maradt meg
csak az ahogy engem
csak engem kér a szemed...