legland blogja

ember vagyok bús és gyáva

mert én vagyok az

ki szíveket rajzolni nem mer másra

mint este a pillangók apró homlokára

nem mer tiszta házra koszos gyárra

templomok tornyain

a szélkakasok tollára

ember vagyok bús és gyáva

ki szerelmet vallani nem mer 

még nem a szomszéd lánynak

egy rajta felejtett dús lángoló pillantásnak

a postáskisasszony szép hajának

a tanítónő kedves mosolyának

nem merek szerelmet vallani nem

csak megcsókolni százszor azt 

azt aki árva

mert ember vagyok bús és gyáva

ember vagyok talán ki bús is és gyáva

de megmerek csókolni mindenkit 

aki az éjszaka kapuin át eljön hozzám

úgy ahogy ablakomhoz szoktak nyáron

fénylő csóváikkal azok a kócos lányok

a legszebb hullócsillagok...

Kíváncsi vagyok rád

hogy milyen a szemed

mikor pillantásod mély kútjából

drága kincseidet kifosztja a vágy

kíváncsi hogy tudsz e úgy szeretni

ahogy még soha senki más

Kíváncsi vagyok rád

mikor a csókos éjszakákat várod

milyen dallamokat dobol a szívverésed

mint a dübörgő lassan leomló falak 

vagy mint mikor vassíneken

ha szaporán csattogva szalad a vonat...

Kíváncsi vagyok rád

hogy milyen forró lehet a szád

mikor ölünkben édes gyümölccsé érik a tett

s mekkora tenger mekkora óceán lehet a csended

mikor végtelen hosszan

a csókodba temetsz...

Kiváncsi vagyok rád

hogy mikor majd eldobsz

úgy fogsz e nézni rám

mint ahogy szokott a tenger a forró napra

akkor ha már az nem akarja

vágyódó hullámait apálykor

felemelni oda a kies sziklás partok

gyönyörű magasába

Azt hallattom hogy ami vagy

abban a nagy tűzben élni nem

csak halni szabad csak halni lehet

add meg nekem ezt a gyönyörű rettenetet

Azt hallottam rólad

hogy mikor csókolsz

a szemed fényesebben ragyog

mint mikor erdőkben a tűz

a fák száraz lombjába kap

Azt hallattom rólad

te vagy a legszebb

akit bűneiért 

valaha is meggyóntatott egy pap

És most úgy érzem

te kellesz nekem mint bilincsnek a szabad kezem

kellesz hogy mikor majd megölnek a fegyverek

kezeidet sebeimre rátehesd

Mert úgy kellenél már

mint friss sírhantnak a virágok

úgy kellenél mint annak a fényesség

akit valaha is már átölelt 

akár egy percre is a sötétség....

Milyen szép vagy este

mikor nézed a holdat

ahogy várod

hogy az álmok színes csengettyűi

csilingelve hozzád szóljanak

Milyen szép vagy reggel

mikor kifésülöd hajadból

a csillagok fénylő ezüstös zaját

ami este a szép álmatlanoknak járt

Milyen szép vagy most

mikor ragyog a szemed

mert bízni hinni kell 

mint a madaraknak ősszel

hogy elérik egyszer a déli meleg tengereket

Milyen szépek a zajos csöndjeid is

ahogy a könnyed pereg

pedig minden könnyed 

egy rám sütött fájdalmas bélyeg

Milyen szépek azok az álmok

amelyekben felém azt kiálltod 

figyelj itt vagyok

milyen szép mikor olvasok

és a könyvekből te szólsz hozzám

nem a sorok

Milyen szépek azok az álmok...imádom

de azért ébressz még fel

nem egy de száz édes csókkal

nehogy az ölelésed nélkül aludjak örökre el

Ébressz mint azt aki egy unalmas könyv fölé hajolva 

a szemét ha csak egy-egy pillanatra is 

már lecsukta...

de ma még te legyél a legszebb drágakő

halálom ócska és csúf koszorújába fonva

Ha még te holnap lennél

nem kell hogy ma bölcs legyek se költő

vagy utolsó elhagyott szerető

de akkor talán még az sem fájna 

mikor majd  a padlóra jutok

úgy mint radírod gumijáról szoktak 

az elrontott rímek a görbe sorok....

enyém voltál... csak egy pecre

és már vitt is tovább a szél

mint egy könnyű falevelet

mit az erős ága elengedett

enyém voltál... csak egy percre

s még is azt akarom hogy maradj

de ne egy óráig vagy csak sokáig

maradj velem örökre

hisz fájsz

mert nélküled ez a nyár

csak álmokat fog kergettetni velem

míg lüktetni bír hűségesen

ez az én hűtlen szívem

....................................................

nem nem maradt helyed

leomlott szívem mindent eltemetett

nem nem hagytad itt a szemed

elvitted igéző tekinteted

nem hagytad itt az ajkad sem

amin annyi dal fakadt szállt

ahány harangütés az ég felé

kis templomunk tornyán át

nem maradt helyed nem

s még is mindent beborít betakar

utolsó itt maradt teled

nem nem hagytad itt a csókod

ami annyi tüzet lobbantott

ahányat szokott ősszel

a száraz avarba hulló izzó zsarátnok

nem nem maradt szívemben helyed

leomlott szép templomod

csak a kereszt maradt meg

csak az ahogy engem 

csak engem kér a szemed...