legland blogja
GondolatokSuhogó kékek karcolnak
megkarcoltak pillantásaid
suhogó kékjei
vágyaid szívet metsző
tüzes élei
s kegyetlen csókod is
még arcomon mindig éget
de fáj ahogy hiányod
most velem végez
sötét börtönömben
üres és éles kínzó perceim
már megsebezték
szemeim fényét
mint a tűző napfény délen
a szikrázó jéghegyek élét
így már nem bírom el felettem
már nem azt a kék eget
már nem a te szemeidet
Arcom ágain
arcom éles ágain
még ott érik csókod
édes gyümölcse
még nem szedem le
hagyom hogy fénye íze
még sokáig díszítse
arcom éles ágain
te vagy a nap fénye
lélegző tüze
de halálos
fojtó lobogása is
mi finoman megörli
arcomon édes ágaid
már haldokló
szép virágait
Ha elmúlnak
kegyetlen a csókod
mi szám ízében kutat
kegyetlen pillangó a csókod
ahogy halott virágaim
színeitől várják a bókot
kegyetlen a szemed
ahogy álmaim fáradt hajóit
elsüllyesztik azok a kékek
de szavad dermesztő íze nyugtat
várj
ahogy arcom lángoló vulkánjába
szám tűzfényű kürtőjébe
jég-ízű hűsen belecsap
kegyetlen csókod
kegyetlenek lesznek ha elmúlnak
Hallgat a csendem
álmaid pillangói
épp átférnek
szívem
résnyire nyitott élein
mikor szemeid íriszén
mint hűs folyók
hömpölyögnek a fények
míg álmaidba nem süllyed
a semmi
hatalmas rendem
ahogy mélyen hallgatok én
a csendem
Elhalkul a szavam
sokallom a harcot
arcomon a pengéket
azt a sok sebző csókot
mert szavaim fénye
mint csatákban
sokat forgatott kardok éle
már elkopott
menekülésem becstelen
hátrahagyom
az összes emlékem
sokallom a harcot
feltartom a kezem
s már csak várom
nézem a lángoló Napot
inkább maradok
így észrevétlen csendben
mint egy égen felejtett dallam
a világ végtelen
jeges csillagrendszerében