legland blogja
GondolatokÚgy, mint Heródes lánya
könnyekkel telesírt
ismeretlen sziget a szemed
valahol az ég és a föld között
de megkeresem
s ha megtaláltam szép lesz az éj
tudom majd úgy táncolsz körül
úgy mint Heródes lánya
János levágott fejét
ismeretlen sziget a szemed
hisz ez az éden
és a legszebb álmaidat is hurcold elém
hogy építhessünk belőle szerelmünknek
egy magas templomot csak te még én
olyan égig érőt sosem csüggedőt
igen ott a szívünk legtetején...
"Nem vénnek való vidék"
remegek remegsz
mikor te kérsz akkor én is kérek
mikor felébred mélyedben a tűz
az engem is felébreszt
miféle szem a szemed
nincs vége sohasem sötét mélyének
de miért ölsz meg ha szeretsz
miféle hatalom ez
mily csoda vidék ez
hol Ózdon lakik a nagy Óz
és Sátán a sátán
s a csillagok is szebbek az éj arcán
s itt Keleméren élt a Tompa
kinek sorai néha élesebbek mint a borotva
és ott van Hét
hol a lányok egy ölelésre sosem mondják azt
hogy nekem nyolc
hol kik szárnyak nélkül repülnek az ég felé
mert hajtja őket valami ördögi anyag
nem tudják hogy valójában
a pokol mélyére zuhannak...
mily csoda vidék ez
nem vénnek való hol valahol valaki mindig jajgat
vagy a gyönyörtől az ól mögött sírva fakad
mikor már felhúzta szakadt színes szoknyáját
mit letépett róla egy vad
mint ahogy a télre ráhúzza magát a virágos tavasz
hol leszúrnak egy cigiért
de ha éjszaka bezörgetsz egy megrokkant apró ablakon
hogy adjanak egy kis vizet
mert úgy érzed túl szapora lett a szívverésed...
akkor rögtön egy kannával hoznak neked
nem vénnek való nem higgyétek el nekem ezt
Emberszínű...
emberszínű most az alkony
mint az őszi nap mosolya volt egykor
mikor megsimogatta az arcom
emberszínű a vér
mikor már nem táncol szívem táján
oly szaporán mint éjszaka az ereimben
a vad ölelések ördögi bálján
emberszínű most az arcom
mikor bűneim miatt a sarokban állok
és senki másra
semmi másra
csak bűntelen szemeidre gondolok...
emberszínű lesz az éjszaka
meghalni is kár
míg csókod íze édes mustként csoroghat
ajkaimra rá...
Míg jéggé nem leszek!
lángokat tépek neked a tűzből
a felgyújtott erdők síró énekéből
lángokat hogy lásd
tudom hogy nekem milyen pusztulást is szánsz
de még is lángokat tépek neked a madarak szívéből
mikor tavasszal a nap üzenetét hozzák
a szépséges reményről
parazsat az eldobott cigaretta csikk végéből
lángokat a haldokló szikrából
mit nehéz csizma tapos csupán megszokásból
lángokat tépek fel mikor rád gondokok izzó homlokomból
és a sötétségre fogom
mint egy tüzes olmot okádó fegyvert
egy szurkos fekete éjjel
mint gyilkos az áldozatára
mikor ölni pusztítani akar gyilkos szenvedéllyel
lángokat lopok neked minden szerelemből
mi emberei szívekben valaha is gyulladt
hogy addig vétkezzek veled
dalban és ölelésben
míg Isten szent kegyelméből jéggé nem leszek
igen lángokat ma is és holnap
mert ne feledd a halál már százszor megfutott
mikor a szerelem tüzes fegyvereiben erőt látott
Semmi másra...
emberszínű most az alkony
mint az őszi nap mosolya
ha ott ragad az arcon
egy múzsa ajándéka... tudom
emberszínű a vér
mikor már nem táncol
nem oly szaporán
mint éjszaka szokott
az ölelések ördögi bálján
emberszínű most az arcom
mikor bűneim miatt a sarokban állok
és semmi másra
csak a szemeidre gondolok...