legland blogja
Hinni kell
rendezni kell dolgainkat
csak a szépet hinni el
homlokodról a csillagok fényét
csókodból az augusztusi nap
perzselő ízét
csak a szépet hinni el
mint tavasszal a fecske
a zöldellő partot
mikor szeli a végtelent
a kéklő tenger fölött
csak a szépet vinni el....
Harmad napra
elhagyott egy szép lány csókja
harmad napra virradóra
nézem az éget
már csak nézem a szemed
s nehéz álomokon ringatnak
a rám vetett konnyű szavak
sosem lehet
de költök még egy szép regét
bús szavak szép zenék
soraim közt élsz e még
költöttem egy szép regét
neked kinek neve már rég
csak messzeség
csillagporos ég alján örök
bátorító fényesség
ezek az utolsó szavak kopottak
mint egy nehéz nap után
a megfáradt alkonyat
de harmad napra virradóra
egy szikrányi szóra csókra
mindig feltámadok
én ki vagyok érted
egy szép szomorú halott
Emlékszem egy szerelemre
azt gondoltam
ez egy álom
mikor forró csókod
mint égő fenyőágról
a bőrömre csöppenő gyanta
megégetett
ott az ajkam felett
azt gondoltam
hogy ez egy álom
még akkor is
mikor felébredtem
pedig még sercegve égett
füstösen kormosan
a hited bennem
azt gondolom ez egy álom
ezért ha elalszom
csillagtalan sötét éjeken
alig várom
hogy minden csókod újra
és újra felébredjen
Talán Saint Louisban
Messzeséged csodái
magányom Párizsa,
színeid, mint vihar után,
a tündöklő szivárvány,
életem múló pompája.
Hamissá lett csókjaid,
verssé szaggatom,
míg te valahol,
talán Saint Louisban,
szerelmes álmaidat játszod,
egy elnyűtt gitáron.
Nekem messzeséged,
Hold színű zaj,
szíved megfagyott gleccser,
dobbanása hideg robaj,
de tudom, ott most is meleg van,
s azt is, hogy Te mégis fázol...
Jeled az égen
szemtelen vagy
én pedig vak
hát kiabáld zúgd
hogy merre vagy
mert csak ha énekelsz
dalolsz
akkor élhetem meg azt
ahogy a koszorút fonja
ébredő vén napomra
olajág szép ifjú szavad
hát kiabáld énekeld
égszínű kékkel
hogy szeretsz
s fesd rá csókod színével
még ma
az éjszaka halott arcára
azt lángoló vörös jelet
ami jelzi hogy holnap
egy viharos új hajnal jöhet