Lélek

A lélknek bugyrai , mint mező,

terül el az emberek földjén.

e mezőn járva, látjuk rég elfeledett emlékeink dobozát.

De a doboz nem engedi, ember fényének útját:

s azóta is csak körbe, körbe jár.

De a lélek, mint ősi erő,nem engedi útjának akadályait,

s mint ember, ki esős köpenyét, úgy veti le,

lezárt dobozainak emlékét.

Az emlék, mint ismerős régi utas,

a fény tiszta szelén megülve,

száll az elfogadás tárházába, ahonnét már rég eljött.

S hazatalálva,beolvad az univerzum egységébe,

s tápolálja szeretetével a világot.