Ember

Mélyen belenézve egónk világába: 

s ki az útját keresi,

szomorú nehéz emlékbánattal találkozik.

Ki az útját keresi , e bánat hosszú emlékeit maga elől is elrejtve: kutat

Ki az útját keresei , arcát nem leli,

s az egó, mint óriás lény:

a szemeket s tudatot, fátyolként használva,

nem engedi, hogy tovább lépjen. 

S az egó, mint ősrégi emlékdal, érzelmeink síkján, figyelmeztet:

hajdani önmagunkra.

Az egó s érzelem jó barátok,

e két sík mutatja, a fejlődés útjának mértékét. 

az embert .