legathpeter blogja
2011.07.23 Ezoterikus versek
Érzelem
Lélek
A lélknek bugyrai , mint mező,
terül el az emberek földjén.
e mezőn járva, látjuk rég elfeledett emlékeink dobozát.
De a doboz nem engedi, ember fényének útját:
s azóta is csak körbe, körbe jár.
De a lélek, mint ősi erő,nem engedi útjának akadályait,
s mint ember, ki esős köpenyét, úgy veti le,
lezárt dobozainak emlékét.
Az emlék, mint ismerős régi utas,
a fény tiszta szelén megülve,
száll az elfogadás tárházába, ahonnét már rég eljött.
S hazatalálva,beolvad az univerzum egységébe,
s tápolálja szeretetével a világot.
Ember
Mélyen belenézve egónk világába:
s ki az útját keresi,
szomorú nehéz emlékbánattal találkozik.
Ki az útját keresi , e bánat hosszú emlékeit maga elől is elrejtve: kutat
Ki az útját keresei , arcát nem leli,
s az egó, mint óriás lény:
a szemeket s tudatot, fátyolként használva,
nem engedi, hogy tovább lépjen.
S az egó, mint ősrégi emlékdal, érzelmeink síkján, figyelmeztet:
hajdani önmagunkra.
Az egó s érzelem jó barátok,
e két sík mutatja, a fejlődés útjának mértékét.
az embert .