Reménytelenség

laszloklara•  2011. január 18. 22:07

Az voltál....., ki vagy,

  az maradtál..., ki leszel...,

Akartam, légy támaszom...,

  most mégis magányom cipelem!

Lejártam talpam utánad...,

  étlen-szomjan epedtem érted,

Feléd vezérel mégis az akarat,

  szívem tele ígérettel!

Fülembe csengenek még a szavak:

  szerelemmel nem szeretsz!

Érzelmeim mégis kitartanak,

  nekem csak Te kellesz!

Vágyaim hiszed.... halottak,

  szárnyaszegettek! Nem!

Keresű álmaimba kapaszkodva

   ..hiába kiáltom nevedet!

Gondolataim érted rikoltanak,

  mert szüntelen kigyúlsz bennem!

Utat nem engedsz vágyaimnak,

   ..elveszek a reménytelenségben!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

laszloklara2012. július 26. 13:32

Kedves Senki! Örülök, ha ez tetszik, mint tudod legalábbis nálam egy vers úgy születik, egy pillanatnyi hangulat, valami történés következménye, vagy egyszerűen kikívánkozik az ember fejéből.Ha elolvasod a blogomat, vannak ennél szebbek is és rosszabbak is, mint mindenki másnak, akár a nagy költőinknek is.Én kiírom magamból, amit érzek.Örültem neked. üdv. Klári

-senki-2012. július 26. 08:02

ez jobban tetszik. :)