VERSÍRÁS ÉS INTERNET

lanyigeza•  2018. április 4. 16:58

Az Internet segít nekünk, szinte már mindenben,
Ezért hát csak dicséret illeti, e versemben.
Versírás közben, bármilyen probléma felmerül,
Megoldás az Interneten, pillanatba kerül.

Versemet mindig a "Drive"-on szokásom írni,
Onnan bármikor, könnyedén elő lehet hívni.
A fellegekben a tároló kapacitás nagy,
Fontos, hogy ez javítási lehetőséget hagy.

Versem írását valami miatt abbahagyom,
Bármikor előhívhatom, az írást folytatom.
Azt módosíthatom, javíthatok, törölhetek,
Sőt, azt félkészen, el is küldhetem valakinek.

Versem mindig, tovább szerkeszthető állapotban,
Megtalálható, műholdon levő tárolóban.
Ezért mondjuk, hogy a fellegekben van tárolva,
Onnan pedig, könnyű szerrel, eljuthat bárhova.

Én a hozzáférhetőségi jogot küldöm el,
Aki azt megkapja, az rendelkezhet versemmel.
Ha én versemen közben bővítek, vagy javítok,
Hzzáférhrtő lesz már a javított állapot.

Versemet rendszerint, mindig laptop-omon írom,
Ha kell, informálódok, az okos telefonon.
Így utána nézhetek, valamely szó értelmének,
Nem gátolva ezzel, a folytatását versemnek.

Betű típusból is, kedvem szerint választhatok,
Kijavíthatom versemet, mielőtt nyomtatok.
Ez lehet zsugorított, vagy nagyított formában,
Igen gyorsan, akár tetszés szerinti példányban.

Ésszerű, ha van külön e-mail cím versemnek,
A keresett versre, sokkal könnyebben rálelek.
Mondhatom, ez a szerény Internetes ismeret,
Már könnyebbé teszi munkámat, írni versemet.









Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

lanyigeza2018. április 6. 07:26

@okeanus
Kedves Angeli!
Igen a versírásnak van egy lényege, és van maga a megírás technikája.
Meglehet a verset írni papíron, ceruzával, azon lehet törlő gumival javítani, valamit áthúzni, újra írni, és végül levélborítékba tenni, elvinni a postára feladni és utána várni, hogy mi történik. A mai világban ilyen módon nem érkezne rá válasz.
A papír és a ceruza, ugyan úgy az Internet sem írja meg helyettünk a vers lényege szerint a verset. Nekünk kell megírni. Ezt Interneten sokkal könnyebben megírhatjuk, nem kell hozzá papír, ceruza, radír, nem kell semmit áthúzni, könnyen törölünk, mást írunk helyette, beszúrunk a szövegbe valamit és mikor úgy véljük, hogy kész a vers, villámpostán egy pillanat alatt elküldjük, a következő pillanatban már visszajelzést is kapunk, hogy megkapták, rendben van, vagy valami kiegészítést kérnek még. Azonkívül az Interneten számtalan információhoz juthatunk, akár helyesírás vagy szó jelentésének vonatkozásában is. Amit a papír és a ceruza nem tud, az Internet igen. Az Interneten tárolhatjuk versünket, egy pillanat alatt hozzáférhető számunkra, pillanat alatt elküldhető valakinek. Számtalan egyéb dologban is segítségünkre van az Internet.
Ez a pályázat arról szól, hogyan, miben segíthet bennünket az Internet a versírásban.
A versírás lényegét illetően, megjelent egy versem: Mitől vers a vers és nem próza. Tedd meg a kedvemért, hogy elolvasod.
Amit leírtam, minden indulat nélkül, segítő szándékkal tettem. Köszönöm, hogy véleményezted versem, ígérem, hogy én is beleolvasok munkásságodba. további sok sikert a versíráshoz.
Szeretettel: Géza

okeanus2018. április 5. 07:35

ennek nem sok köze van a versírás lényegéhez! - ez csak technika, adathordozó, eszköz, mint a ceruza és a papír

Mikijozsa2018. április 5. 03:46

@lanyigeza: köszi szépen, az az igazság hogy a drive.ot még nem alkalmaztam eddig, megnéztem az előbb s van még amit nem értek, kérhetek majd valamikor tanácsot tőled, előre is köszi, nagyon köszönöm hogy észrevetted szülinapom lesz,(8.-án)köszi figyelmed és jókívánságod

lanyigeza2018. április 5. 03:30

@Mikijozsa
Kedves Miklós!
Köszönöm szépen méltató szavaidat,
Élek az alkalommal, hogy Boldog születésnapot kívánjak!
Szeretettel: Géza

Mikijozsa2018. április 5. 03:19

nagyon jónak tartom ezt az írást, szépen átfogóan írtad meg, gratula

lanyigeza2018. április 5. 03:12

@Törölt tag
Kedves Marika!
Nagyon szépen köszönöm gratulációdat. A fiam Informatikus, ami a versíráshoz kell, ő tanította, így sokkal könnyebb. Különben nekem is ha van valami gondolatom, azt kézzel papírra vetem, mert ha nem teszem, az soha többé nem jutna eszembe.
Szeretettel üdvözöl: Géza

Törölt tag2018. április 4. 19:27

Törölt hozzászólás.