lanyigeza blogja

Közélet
lanyigeza•  2018. április 16. 17:07

GONDOLATOK A MATEMATIKÁRÓL

Már az ilyen gondolat is eretnek,
Nem hiszem, hogy ezért engem szeretnek.
Terítékre kerülő tematika,
Bizony, a rettegett matematika.

Megkérdezte egy diák a tanárát,
Miért is tanulok én matematikát?
Nekem ilyet ugyan miért kell tenni,
Hiszen én egy ügyvéd akarok lenni.

Matekot mindenkinek tanulni kell,
Máskülönben akkor hogyan döntsük el,
Hogy hát közülletek ki milyen okos,
Így érvelt a tanár a vaskalapos.

Érvényesüléshez, nem kell elmélet,
Alátámasztja ezt maga az élet.
A tanár egészségesen étkezik,
Így sok zöldséget és kevés húst eszik.

Fizetéséből, kocsira sem telik,
Iskolába kerékpáron érkezik.
Hisz jól tudja, hogy ez így egészséges,
Egészségéért, még erre is képes.

A tanár soha nem kíméli magát,
Mindig jó formában tartja az agyát.
Sokat kell szoroznia és osztani,
Legfőképp fizetését beosztani.

Ezzel szemben, rossz matekos diákja,
Nem koptatja sekély eszét hiába.
Igen szerény matek tudása mellett,
Már igen sikeres üzletember lett.

Köszöni, tanárának igaza volt,
Tudásán nem esett azóta sem folt.
Munkája is a matek körül forog,
Bármin fennakadni, nincs az a horog.

Árut vesz termelőtől, egy euróért,
Eladja azt a Balatonon háromért.
Haszna is csak e csekélyke két százalék,
Szerényen mondja, neki úntig elég.

Pedig rengeteg sok a kiadása,
Nyaralóra, kocsikra, egyébb másra.
Panaszkodni, ő aztán sosem szokott,
Elfogadja, mit az élettől kapott.