BOLYONGÁS MEZŐN, ERDŐN

Egy csodálatos mezőn álltam én,
Gyönyörű virágszőnyeg közepén.
Pompásan ölel a mező körül,
Ember és állat, mindenki örül.

Sötétlik egy erdő a távolban,
Érkezhet ide vándor, bárhonnan.
Úgy hív a sötét erdő rejtelme,
Kalandra vágyik emberi elme.

Közeledek a sötét erdőhöz,
Sejtelmes látványa, már lenyűgöz.
Az erdő széle még igen ritka,
Itt még nem sejlik rejtelmes titka.

Ahogy haladok beljebb és beljebb,
Riadt madarat látok legfeljebb.
Sűrűben nehezen lelni utat,
Rátalál, ki kitartóan kutat.

Rá is leltem én egy vadcsapásra,
Könnyebb lett az utam egycsapásra.
Nap alig sütött át a lombokon,
Féltem is, úgy egy kicsit, megvallom.

Eszembe jutott, fele sem tréfa,
Farkas is előfordulhat néha.
Piroska is találkozott vele,
Ez nem mese, tréfa csak a fele.

Nem kellett volna, kicsit se félni,
Itt egy tisztásra lehetett érni.
A tisztást átszelte egy kis patak,
Melyből gondfeledetten ittak vadak.

Nem akartam zörgetni az avart,
Hogy ne keltsek köztük semmi zavart.
Egy darabig e látványt élveztem,
Majd utamat hazafelé vettem.

Az erdő már ott zúgott mögöttem,
Az idő is elszállt már fölöttem.
Mikor a zajos városba értem,
Családom már aggódott értem.