A TEHÉNCSORDA

Tehéncsorda tarkítja, a szép zöld mezőt,
E szép látvány várja, az ideérkezőt.
Megtörténik, hogy a nagyváros zajából,
Az ember menekül, kikelve magából.

A nagyváros elviselhetetlen zaja,
Sok idegrendszeri zavar, legfőbb baja.
Ha a nagyváros már idegeinkre megy,
Érintetlen természet ölelése kegy.

Éppen egy ilyen felzaklatott alkalomból,
Egy csodás szép mezőn, szálltam ki kocsimból.
Itt megláttam a legelő tehéncsordát,
Elfeledtem a nagyváros minden gondját.

Tehenek nyugtatóan, szépen legeltek,
Néha egy-egy bőgés verte fel a csendet.
Érdekes, nem volt egyáltalán zavaró,
Míg szájukban harsogott a fűtakaró.

Egy lombos fa árnyékából néztem őket,
A csendet, gondtalanságot élvezőket.
Csordás Nap elől, kalapja alá bújva,
Csendesen figyelte, hogy legel a csorda.

A tehenek többsége, higgadtan legelt,
Aki kivált, néhány puli visszaterelt.
Néztem őket csendesen, mélázva délig,
Így a munkámról, megfeledkezve félig.

A csordásnak, pulikhoz intézett szava,
A csordát elkezdte terelni máshova.
A pulik nagyon jól értették dolgukat,
Csorda megszállta az itatóvályúkat.

Tűző napon jólesett a hűsítő víz,
Csorda körül, terelő puli, volt vagy tíz.
Magam is eközben, igen megszomjaztam,
Várt a sok munka is, a zajos városban.

Barátok észrevették, jókedvű vagyok,
Közöltem velük, hogy sétáltam egy nagyot.
Amerre jártam, egy egész más világ volt,
Ott a természetnek, meghitt csendje tarolt.

Munkám valahogy, vidámabban csináltam,
Hogy dalra ne fakadjak, arra vigyáztam.
Otthon a lakásomba, vidáman léptem,
 Egy szép terített asztal várt rám készen.